Ha a férfi igazán énekel

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Kék szemek, lágy tenor, érzelmes hajlítások - Michael Bolton olyan, mintha egy Nora Roberts-regényből lépett volna elő. Főleg hosszú hajjal. Álmodozó lányok az ő számaira fantáziálnak romantikus szerelmi jeleneteket, és kereskedelmi rádiók az éjszakai társkereső műsoraikban játsszák dalait. A szőke énekes még egy nőket és gyermekeket támogató alapítványt is létrehozott. "Kész nyál" - mondhatják cinikusabb zenehallgatók, pedig néha kell romantikázni. Például az alkoholizmussal küzdő feleség és a rosszban is mellette álló férj drámájához kifejezetten passzolt, a valódi probléma valahogy elbírta Bolton zenéjét, emlékezzünk, Andy Garcia a lépcsőn ölelgette a megtört Meg Ryant a Ha a férfi igazán szeret című filmben. (Koltai Lajos fényképezte!)

When a Man Loves a Woman

Úgy tűnik egyébként, Michael Bolton feldolgozásokra specializálta magát, egyik legsikeresebb száma, amelyért Grammyt is kapott - és amelyet fentebb hallhatunk -, egy 1966-os Percy Sledge-szám nagyobb változtatások nélküli újraéneklése. Percy nem haragszik, sőt, inkább megtiszteltetésnek vette a dolgot, és azt nyilatkozta: "Michael az egyik legnagyobb énekes, akit hallottam"; énekelték is együtt a dalt.

Forrás: [origo]

Hosszú haj, rövid haj - az arckifejezés marad

Újabban Frank Sinatra örökzöld slágereihez nyúlt hozzá, beleélős tenorja érdekesen színezi át Sinatra eredeti mélyebb és hűvösebb számait. Bár szeret feldolgozásokat készíteni, dalszerzői képességét se becsüljük alá, írt ő számokat a Kissnek, Barbra Streisandnak, még Bob Dylannek is. Régi sztenderdek, amelyek nem véletlenül állták ki az idő próbáját és a How I Am Supposed To Live Without You, a To Love Somebody (eredetileg Bee Gees) - romantikus estének ígérkezik, vigyük el barátnőnket a koncertre, kérjük meg a kezét, és csináljunk gyerekeket.