Zseniális kubai öregek

Vágólapra másolva!
KONCERT
Vágólapra másolva!

Aki még nem látta volna Wim Wenders híres dokumentumfilmjét, azonnal másszon le a világhálóról, és a cikk további olvasgatása helyett menjen el a legközelebbi tékába. Mert hiába meséljük el, hogyan zenélget egy elfeledett klubból itt maradt néhány öreg egy hihetetlen márquezi világban, hiába mellékelünk filmrészleteket, a varázst, amelyet a gyönyörű Cuba Son, a vidám, ráncos arcok és a lepusztultságában is színes havannai világ együtt létrehoz, nem lehet egy nyúlfarknyi szövegben átadni.

Egyperces varázs

Pedig másként nehezen lenne érthető, hogy miért nagy dolog, hogy miután már járt nálunk az azóta elhunyt Ibrahim Ferrer, a bámulatosan csiricsáré hajpántjairól híres Omara Portuondo és Compay Segundóval a híres Chan Chan-t párban éneklő Eliades Ochoa, most, július 19-én a világ legistenibb "nyugdíjasklubjának" négy másik zenésze látogat el hozzánk: a nagybőgős Cachaíto López, a trombitás Guajiro Mirabal, a harsonán játszó Jesús 'Aguaje' Ramos és Manuel Galbán gitáros.

Omara Portuondo és Ibrahim Ferrer énekel

Havannában volt egyszer egy Buena Vista Social Club nevű szórakozóhely, amely a negyvenes években élte fénykorát. Ma alig lehet ráismerni, nyomorúságos lakások vannak benne, de az idősebb havannaiak még jól emlékeznek rá. Ha valaki érdeklődik utána, rögtön egész kis csődület támad, hogy útbaigazítsák. Ebben a klubban valamikor legendás zenészek játszottak, akik az elmúlt évtizedekben feledésbe merültek. Egy őrült amerikai zenész, Ry Cooder egy régi lemezen a hangjukra bukkanva, elhatározza, hogy felkutatja a régi klubot. Aztán felfedezéséről addig-addig mesél nagy lelkesen régi barátjának és kollégájának, akinek Párizs, Texas című filmjéhez történetesen ő készített zenét, amíg a barát elindul Kubába, hogy megnézze, mi ez. Kamerával. Igen, így került Wim Wenders a képbe, és az idős kubai zenészekről készített filmje világszerte ismertté és népszerűvé tette a Buena Vista Social Clubot.

Forrás: [origo]

Jesús Ramos

A július 19-én Budapestre érkező négy muzsikus közül kettő - Guajiro Mirabal és Jesús 'Aguaje' Ramos - azok között volt, akikre Ry Cooder elsőként talált rá Havannában. Ramos a klub oszlopos tagja: korábban Omara Portuondo női dalárdája mögött fújta, majd közreműködött a legendás, Cooder gründolta Buena Vista Social Club című lemezen és Ibrahim Ferrer, Omara Portuondo szólóalbumain. Mirabal szintén a kezdetektől nélkülözhetetlen tagja a Buena Vista Social Clubnak. Ő is készített pár éve szólóalbumot, azon ötvenes-hatvanas évekbeli darabokat játszik.

Forrás: [origo]

López, Galbán és Mirabal

A bőgős Cachaíto Lópezt a Buena Vista Social Club "szívverésének" is nevezik. Az ország legismertebb zenészdinasztiájának a tagja, apja és nagybátyja (Orestes és Israel López) forradalmasította a kubai tánczenét a harmincas években, hozzájuk kötődik a mambo elterjedése is. A Buena Vista Social Club-album megszületése óta Cachaíto bőgőzik a klub valamennyi albumán, és mindeközben 2001-ben Cachaíto címmel olyan fúziós szólóalbumot készített, amelyen a kubai zenét napjaink DJ-kultúrájával szőtte át. Manuel Galbán a "legfrissebb" tagja a klubnak: a bossanovával, boleróval, calypsóval fűszerezett kubai rock'n'roll apostola volt a hatvanas években, de zenekarával együtt beszorult Castro Kubájának zárt világába. Cooder emelte vissza a partvonalról, amikor "új" arcokat keresett Ibrahim Ferrer első szólólemezéhez. Meg kell őket nézni a Papp László Sportarénában, mert egyikőjük sem olyan fiatal már, hogy meg tudja várni, amíg mi lustaságunkat legyőzve elmászunk egy koncertjükre. Ibrahim Ferrer 2005-ben halt meg, Rubén González és Compay Segundo pedig már el sem jutott már hazánkba.