Belvárosi barokk buli

Vágólapra másolva!
FESZTIVÁL
Vágólapra másolva!

Győr városát a törökök csak "janik kalá"-nak, vagyis égett városnak hívták, úgy letarolta a települést az osztrákok és a magyarok marakodása a török veszedelem idején, Ferdinánd, Szapolyai, emlékszünk még, ugye. A város igazi virágzásnak csak a barokk kor idején indult: a nyugatról érkező divathullám könnyen elérte a Bécs és Buda között fekvő Győrt, ennek hatását ma is láthatjuk: a belváros teljes egészében barokkos. Így aztán, ha a győriek történelmi játékokat szerveznek a nyári fesztiválok szezonjában, ugyan melyik más korba kalauzolhatnák még a városba látogatókat? Három nap időutazás a grandiózus pompa és a rizsporos paróka korába.

Forrás: [origo]

Játék, sütögetés, felvonulás, tüzijáték - kis ízelítő a barokk kor pompára és monumentalitásra törekvő világképéből

A győri barokk időutazás legnagyobb rendezvénye a háromnapos nyári Barokk Esküvő, amely idén augusztus 3. és 5. között repít vissza a 400 évvel ezelőtti időkbe. A belváros kosztümös kofákkal, kikiáltókkal és mutatványosokkal telik meg úgy, hogy ha rajtunk éppen nem farmer lenne, könnyen hihetnénk, hogy más világba csöppentünk. A történelmi fesztivál pénteken este a jelmezes felvonulással kezdődik: a ceremóniamester által vezetett toborzó menetet barokk szerenád és tűzijáték követi. Szombaton késő estig tart a vásári forgatag: barokk divatbemutató, ügyességi torna, hintós városnézés, pénzverés, kukorékoló-verseny, koncertek és Arany János Pázmán lovag-ja szórakoztatja az egybegyűlteket. A vasárnap pedig egy helyi fiatal pár nagy napja lesz: ők a Széchényi téren eredeti XVII. századi főúri pompával házasodnak össze az egész város kíváncsi pillantása előtt. Ez aztán a grandiózus esküvő. Flastrom, krinolin és csipke nélkül el ne indulj Győrbe.