100 éve született Frida Kahlo

Vágólapra másolva!
KÁVÉ, MOZI, NET
Vágólapra másolva!

Nehéz volt a huszadik század elején egy bővérű latin társadalomban mozgáskorlátozott, kommunista, biszexuális, öntörvényű nőnek lenni, ezt Frida Kahlo szürreális képei bizonyítják legjobban. Színpompás fájdalom, önboncolgató önportrék. A bajszos mexikói festőművésznő éppen 100 éve, 1907. július 6-án született. Budapesten nem nyílik ez alkalomból életmű-kiállítása, így magunktól kell felfedeznünk Frida világát.

A pici életművésznő szexis tangót táncol

Frida Kahlo 100 éve született Mexikóvárosban, szülei házában, a La Casa Azulban (Égszínkék Ház), amelyben ma hangulatos kis múzeum működik hatalmas burjánzó kerttel és Frida egykori macskáinak leszármazottaival. Apja Németországból kivándorolt magyar származású zsidó volt, édesanyja pedig indián és mexikói ősökkel büszkélkedhetett. Frida életére rányomta bélyegét 18 éves korában elszenvedett buszbalesete: majdnem minden csontja eltörött, hónapokig feküdt ágyban, és az is kétséges volt sokáig, hogy lábra tud-e állni. Ettől a balesettől kapott rosszat is, jót is: számtalanszor vetélt el, soha nem lehetett gyermeke, és a csontjait átjáró fájdalom élete végéig elkísérte; de ebben az időszakban vett először a kezébe ecsetet is.

Forrás: [origo]

Az Elefánt és a Galamb

Életének másik meghatározó élménye Diego Rivera volt, az elismert mexikói festő. A nagydarab Diego nemcsak szakmai tanácsokkal szolgált, hanem feleségül is vette a törékeny, vékony Fridát. A lány apja csak úgy emlegette a párt: "az Elefánt és a Galamb". Meglepő, hogy a dús arcszőrzettel rendelkező, de alapvetően megkapó Frida mit evett a pocakos, idős Diegón, mégis igazi, szenvedélyes szerelem volt ez. Sokat veszekedtek, és mindkettő meg is csalta a másikat. Frida nemcsak nőkkel folytatott viszonyt, hanem férfiakkal is: állítólag Trockijjal is összeszűrte a levet, aki Sztálin politikai üldözése elől menekült Mexikóvárosban élő elvtársaihoz. Diego meg Frida húgával, Christinával kavart. A pár el is vált, de hamar újra összekötötték az életüket. Frida csak 47 éves volt, mikor tüdőembólia miatt meghalt; sokan azt gondolják, öngyilkos lett, mert nem bírta a fájdalmakat - nem sokkal halála előtt amputálni kellett a jobb lábát, egészségi állapota rossz volt. Akárhogy is, olyan műveket festett, amelyeket még Madonna is gyűjt: kísérteties, borzongató képei csalhatatlanul egy zseniális nő fantazmagóriái.

Egy élet lecsapódása: képek

Mexikóvárosban és a londoni Tate-ben nagyszabású kiállításokkal emlékeznek meg Frida Kahlo születésnapjáról, mi csak a Bazilikával szemközti Frida Kahlo kávázóba tudunk betérni sétánk közben, ahol sok reprodukció függ a falon. Egy mexikói kávé, közben lapozgathatjuk a festőnőről készült Taschen-könyvet, majd mehetünk az Uránia moziba, ahol Frida születésnapjára való tekintettel levetítik a 2002-ben készült Frida című filmet (17.00), amely szerencsére túlmutat az életrajzi filmek sutaságán - igazán jó mozi a csodaszép, pici Salma Hayekkel és a melák Alfred Molinával. Még Antonio Banderas is szerepel benne. Innen kiindulva pedig hatalmas internetes zarándoklattal emlékezhetünk meg Frida Kahlóról.