Jockey Ewing Romániában él

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

Nem tévedés, a Dallas Jockeyja tényleg Romániába költözött, és vitte magával Cliff Barnest, Samanthát, sőt az egész ranch-et, ugyanis egy lelkes rajongó felépítette az eredeti Ewing-birtokot, kívülről, belülről, olajkutakkal, marhákkal, kalapos bocifiúkkal. Ráadásul, hogy e remekművet lássuk, nem is kell nagyon messze utazni, csak ide, Dunaújvárosba. E város másfél órára van Budapesttől vonattal, de tekintsük úgy, mind egy nagy kirándulást - másfél óra oda, 45 perc kiállítás, 15 perc fagyi, 30 perc mászkálás a városban és hüledezés a szocializmus építészeti ostobaságán és végül még másfél óra hazafelé - majdnem annyi mint két mozi. Hogy mit kapunk ezért cserébe a Kortárs Művészeti Intézet (Vasmű út 12.) kiállításától?

Forrás: [origo]

Southfork a romániai Sloboziában - az eredeti texasi ranch most konferenciaközpont

Például az említett Ewing-farmot vagy a világ egykori második számú közellenségének, Szaddam Husszeinnek titkos bújóhelyét rekonstruáló fotósorozatot. Mindez két fotós munkája: a libanoni Gilbert Hage tavaly a lerombolt Libanont járta be kamerájával, Sean Snyder pedig a háborús Irakból, Észak-Koreából vagy a romániai ranchról hozott képeket. Érdemes megnézni Snyder filmjét, amely a körülöttünk lévő tárgyi világ, márkás órák, csokik, technikai eszközök nemzetköziségével játszik el. Kirándulásra fel, mert olyat láthatunk e kiállításon, ami még a Spektrum - National Geographic tengelyen felnőtt mindentudóknak és mindentlátóknak is kuriózum.