Őszi zavargások rajzfilmen

Vágólapra másolva!
KIÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!

A Velencei Biennálé Pályázat kapcsán vált ismertté Nemes Csaba Remake című projektje, amelyben a 2006 őszén a budapesti utcákon történteket idézi fel a televíziós és privát felvételekből készült animációival.

Nemes Csaba Combino song-ja a z új villamosok kapcsán gyűrűző botrányra reflektál ironikusan


"Azért választottam a rajzfilm formát, mert ezzel akartam eltávolítani a történteket a dokumentumfilm politikai jellegű üzenetétől" - mondta a művész, aki ezzel a művel pályázott a Velencei Képzőművészeti Biennáléra, amelyen országonként egy-egy delegált művész vehet részt munkájával. A zsűri végül csupán formai okokra hivatkozva miatt nem őt küldte ki a kortárs képzőművészet egyik legrangosabb találkozójára.

Forrás: [origo]

Két képrészlet Nemes Csaba munkáiból

A mű két értelemben is remake: egyrészt utal arra, hogy az animáció eleve "újrafeldolgoz" egy múltbeli történetet - csakúgy, mint egy film-remake -, másrészt az őszi események is egy forradalom újrajátszásaként érthetőek. A Nemes Csaba Remake-műveit bemutató összefoglaló kiállítást csupán ősztől láthatjuk a Kiscelli Múzeumban, de addig is hármat megtekinthetünk az alkotásokból a Knoll Galériában.