Vágólapra másolva!
VÁSÁR
Vágólapra másolva!

Csak azért, mert lemaradtunk az előző hétvégén a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő egyetemi parkban megrendezett Disznövény 2007 elnevezésű vásárról, még nem kell lemondanunk kertünk vagy virágládáink felfrissítéséről. Most a Kertészeti Egyetem Budai Arborétuma fogadja a kertészkedni vágyókat.

Forrás: [origo]

Skizofrén kiállítás
Az utóbbi években egyetlen nagy disznövény-kiállítás volt a fővárosban, idén azonban az egyetem és a programszervező cég közötti konfliktus miatt kettészakadt a vásár. Ez számunkra hasznos is lehet: ha az egyik hétvégén nem értünk rá, a másikon is beszerezhetjük a kiszemelt növényeket, kerti kellékeket.

Ezen a hétvégén a Villányi útra mehetünk növényeket válogatni. A Föld Napjához kapcsolódó dísznövény-kiállítás faültetéssel, virágkötészeti bemutatóval és növénytombolával kecsegtet bennünket - sőt, elcipelhetjük titokzatos kórban szenvedő fikuszunkat is a kiállítás idejére létesített növényklinikára.