Ollóval támadt volt feleségére az éjszaka közepén egy kecskeméti férfi

olló
Vágólapra másolva!
A férfi már hosszabb ideje üzenetekkel bombázta a nőt, mert nem tudott belenyugodni, hogy az elvált tőle. Egy éjjel pedig elment felesége új lakására, majd másnap reggelig ütötte-verte a nőt, és egy ollóval összeszurkálta a karját, és szétvagdosta az iratait.
Vágólapra másolva!

A kecskeméti férfi és a felesége házassága szeptemberben véget ért, azonban a férfi képtelen volt ezt elfogadni, ezért többször is próbált telefonon és üzenetek formájában találkozót kezdeményezni a nővel, de sikertelenül.

Október 8-án éjjel a férfi 

felkereste volt feleségét új lakásán, de a nő nem engedte be, ezért rátörte az ajtót. A férfi másnap este ismét elment a nő lakásához, és a megrongált zárszerkezetnek köszönhetően könnyedén bejutott a lakásba, majd elvitte a kulcsokat.

Mivel a nő félt, hogy a férfi visszatér, a lépcsőház felsőbb emeletén elbújt előle. Éjfélkor a férfi valóban visszatért, majd 

rátalált a bujkáló asszonyra, és a karjánál fogva berángatta a lakásba. A bejárati ajtót egy vasdarabbal bereteszelte, hogy a nő ne tudjon kijutni, majd többször is megütötte és megrugdosta volt párját, a lakásban talált ollóval pedig összeszurkálta a karját.

 A közben eltörte a nő telefonját, megrongálta a wifi routert a berendezési tárgyakat felborította, a nő személyes iratait és a bankkártyáját pedig ollóval szétvágta.

Az asszony reggel úgy tudott megmenekülni, hogy közölte a férfival, hogy át kell vennie a munkabérét. A férfi ezért elkísérte a munkahelyére és amíg kint várakozott, a bántalmazott nő 

segítséget kért a kollégáitól, akik riasztották a rendőröket.

Az ügyészség a férfi ellen személyi szabadság megsértése, erőszak, magánlaksértés, illetve rongálás és közokirattal visszaélés miatt emelt vádat, és börtönbüntetés kiszabását javasolta vele szemben.

A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a kecskeméti bíróság fog dönteni.

Egy nógrádi férfi késsel támadt volt feleségére és gyerekeire, miután éveken át terrorban tartotta őket, egy Kiskunhalas melletti tanyán egy férfi majdnem agyonverte élettársát, egy debreceni férfi pedig kis híján halálra szúrta volt élettársát, és annak anyját.