Petrovay Kristóf

Vágólapra másolva!
A Nap kapujában
Vágólapra másolva!

VII. A Nap mint az Univerzum kapuja

Ebben az előadásban csupán arra volt lehetőség, hogy bemutassak néhány példát a Napon megfigyelhető magnetohidrodinamikai, plazmafizikai jelenségek elképesztően széles skálájából. Reményeim szerint sikerült érzékeltetni a korszerű földi és műholdas napfizikai műszerek által elénk tárt képet. A Napra tekintve ma egy dinamikus, forrongó világot látunk, amely igen távol áll az ókori világkép örök, szimmetrikus, változatlan égitestétől. Okunk van ugyanakkor azt hinni, hogy a Napon látott, számunkra gigászinak tűnő plazmajelenségek csak kicsinyített modelljei, halvány visszfényei azoknak a folyamatoknak, amelyek fiatalabb, aktívabb csillagokon játszódnak le, vagy éppen olyan extrém égitesteken, mint az erősen mágneses neutroncsillagok (ún. "magnetárok"). A Nap tehát ma is kapu a csillagászok számára, melyen át a távoli Univerzum folyamataiba nyerhetünk bepillantást.