Pécsi gimnazista a legjobb szájdobos

Vágólapra másolva!
Múlt hét szombaton rendezték az It's Rite! Beatbox Battle - IV. Országos Beatbox Bajnokságot a Merlinben. Az elmúlt évekhez képest rekordszámú, negyvenkilenc versenyző résztvételével zajló versenyen a legjobb szájdobosok csaptak össze, az első díjat egy pécsi tinédzser hódította el.
Vágólapra másolva!

A versenyt megnyerő végzős pécsi gimnazista, Defa (Bartha Márk) a stílussal még gyerekkorában, főként az MTV-n és videókon ismerkedett, ám komolyabban három és fél éve foglalkozik a beatboxszal. Saját bevallása szerint "igen lusta", így aztán a gyakorlat sem rendszeresség, hanem inkább hangulat és ihlet kérdése.

Éppen ezért állandó edzéseket nem is tart, hanem kedve szerint, akár a fürdőszobában gyakorolja képességeit. Úgy veszi észre, ez a stílus a legtöbb emberből még meglepetést vált ki, és éppen azon munkálkodnak beatboxer társaival, hogy itthon is elfogadottabbá tegyék.

Persze nálunk kicsit nehezebb a helyzet, mint külföldön, például Franciaországban, ahol a hiphop is sokkal népszerűbb, és éppen ezért a fellépési lehetőségek is jobbak. Defa egyébként optimistán látja a helyzetet, és az irányzat hazai elterjedését várja.

Joggal reménykedhetünk mi is, hiszen a fiatal beatboxernek szinte az összes hangszer ott van a szájában, és úgy tudja őket megszólaltatni, hogy attól a hallgatóság szája marad tátva. Defa elmondása szerint inkább a beatbox technikai részét tanulgatja, és kifejezetten idegenkedik az úgynevezett coveroktól, amikor egy híres dal vagy sláger beatboxos verzióját kell előadni.

Inkább saját alapokat készít el, így aztán a máshol játszott dallamok helyett szívesebben rak össze elektronikus drumandbasst is akár. A fiatal beatboxer egyébként klasszikus zenei nevelést kapott, szívesen hallgat komolyzenét, de a dzsessz, a rock, a hiphop és a legújabb elektronikus zenei stílusok (UK garage, grime/dubstep) sem idegenek tőle.

Emellett kórusban énekel, és az Audio Addiction nevű trióval is fellépeget. A formáció tagja még egy énekesnő, illetve a jóbarát Christof (Váczi Dániel), akivel a mostani döntőben mérkőzött meg az első helyért.

Mindig együtt, most mégis egymás ellen: filmes feldolgozásért kiált a történet, tekintve, hogy a zsűri sem volt biztos a dolgában. Ráadást kértek, és csak nagy vita és izgalmak után döntötték el, hogy Defa lesz az idei It's Rite Beatbox Battle győztese.

Defa és Cristof, a két haver többször is fellépett már egymással, és várhatóan a jövőben is hallhatunk majd róluk. Dömével, "az istenáldotta tehetséggel", aki a tavalyi Beatbox Battle nyertese, jó kapcsolatot ápolnak, és körvonalazódik már néhány vidéki, főként elektronikus zenei fellépés lehetősége is.

Defa - a Sprite által felajánlott negyedmillió forintos nyeremény mellett - elnyerte a jogot, hogy ő képviselje Magyarországot nyári, berlini világbajnokságon, az elmúlt két év győztesével együtt. Döme és Revolution, akik most a zsűri tagjaiként reprezentáltak a versenyen, egy hegedűs bevonásával adtak fergeteges show-t, amivel a világbajnokságon is indulni fognak.

party.[origo].hu


A tavalyi, berlini Beatbox Battle-döntő