Bulival támogatják a győri Püspök-erdőt - megvannak a Naphold-nyertesek!

Vágólapra másolva!
Naphold Minifest, mely bár nem is olyan mini, hiszen június 13-14-én a brit és a magyar elektronikus zenei szcéna meghatározó producerei és dj-i közül majdnem negyven lép fel. Az ingyenes rendezvény alapötlete, hogy felhívják a figyelmet a valaha szebb napokat látott Püspök-erdő természetvédelmére, és a győri erdőgazdaságot támogassák az erdő védelmére. Játékunkban értékes nyereményeket sorsolunk!
Vágólapra másolva!

Június 14-én az a Spectrum partysorozat lesz az est házigazdája, amelyet Nagy-Britannia elsőszámú break-estjeként ismernek közel és távol, s amely annyiszor nyerte el az első díjat a nemzetközi Breakspoll Awards díjkiosztó gáláján, hogy a 2007-es évet összesítő szavazáson nem lehetett a Spectrumra voksolni a legjobb partysorozat a kategóriában.

Maga a party-sorozat havi rezidenciával hét brit nagyvárosban szerepel, s a hazai közönségnek sem ismeretlen e név, hiszen a tavalyi évben a siófoki Coke Club ezer fős látogatottságot hozó, sikeres szombat estéinek házigazdája volt.

2008-ban a világ egyik legnagyobb fesztiváljaként ismert angol Global Gatheringen külön sátrat kap a Spectrum, s most a Naphold Minifest szombati programját is az őket képviselő művészek szignálják. Nem igazi partyarc, aki nem ismeri a Coldcut nevet, amely egyszerre forradalmasította az elektronikus zene és a vj-zés műfaját, most Raj Pannu látogat el hozzánk speciális dj- és vj-szettjével, a verbális támogatásról mc Juice Aleem gondoskodik.

Coldcut élőben tavaly a siófoki Coke clubban

Kétórás műsoruk után, este tizenegytől a lemezjátszók mögött Pete Jordan, akinek köszönhetjük a Spectrum projektet, és az azon keresztül áramló hiphop, funk, oldschool, leftfield, elektró és break-ütemeket. A Spectrum promótere és rezidens dj-jeként Európa egyik vezető breakbeat lemezlovasa lett, mostanában társával, Ed Whiteley-vel ügyködik a stúdióban teljesen liveact fellépéseinek előkészületein.

Hexadecimal dj-szett

Másfél órás szettje után a hazai elektronikus zene alfája és omegája, az ős-Tilos Rádiós dj Palotai kever, majd' két évtizetes tapasztalatával a leginkább tisztelt hazai underground dj-k közé tartozik. Zenei irányvonalát lehetetlen meghatározni, drum and basst éppúgy játszik, mint Britney Spearst, bossa novát vagy bangrát - amit épp a helyzethez illőnek érez.

dj Palotai a román MTV-n

Őt hajnali kettőtől követi az Aquasky, azaz Dave Wallace, Kieron Bailey és Brent Newitt triója, amely Anglia egyik legünnepeltebb klubformációja. A spektrum az élőben előadott latinoktól a brutálfunk-breakbeatekig terjed, elképesztő zenei váltrozatosság, hihetetlen produktivitás jellemzi a triót.

Lehetetlen bármilyen zenei stílusba belegyömöszölni őket: elektronikus tánczene, a lehető legeklektikusabb formában. Minderről mi sem árulkodik jobban, mint egyik klasszikus viccük, az Aquasky MiniMix - "153 szám 5 percben".

Aquasky 2006-os hazai fellépése

Fél négytől Grasshop és Psure párosa, hajnali öttől pedig a főszervező Sikztah szettje zárja majd a nagyszínpad programját, a vizuálról az egész éjszaka folyamán vj Menzkie gondoskodik. A szombati Urban Wave Lounge-ban Collins & Behnam, a Ninjabreakz.com rezidensei, Psyon&Pryus, dj Chaab, Space Monkei és a brit D4lta lép fel.

A Jaegermeister Bár délután négytől a minimálos Gordon, a deephouse-os Tamas Fiel, a progresszív-breaker In:Form&BigFlash, és a hiphopper Fegz+50 és a Tibbahnation Compilation 4 Tour látható-hallható. A Red Bull Hiphop stage-e este hattól Fegz+50, Greddi, Endroow&Guide lép fel.

We Gotta Groove (zene Sikztah, vizuál Menzkie)