Minták a sikerességhez

Vágólapra másolva!
Artos Csaba tíz éve a hiphop-szakmában, töretlenül új utakat járva, mindig valami meglepő dologgal rukkol elő. A szubkultúra eddig főként a szövegelő oldaláról ismerte, de most bepillantást ad a zeneszerzési módszereibe is. A Hiphop.hu interjúja.
Vágólapra másolva!

Hogy kezdődött a produceri munkásságod?
- Az első zenémet egy haverommal csináltuk Amiga számítógépen 1991-ben. Vicces volt, de nagyon élveztük. Az ART indulásakor 1994-ben egy barátom készítette a zenéket, úgy hogy hetente két-három alkalommal elmentem hozzá, és együtt próbálkoztunk. Én eldúdoltam a dallamot, ő feljátszotta. Aztán később, amikor az élet komolyabbra fordult, család, gyerek, satöbbi, egyre kevesebb idő lett arra, hogy átjárkáljak. Inkább megtanította a dolgokat, majd hagyott dolgozni. Első gépem 2004-ben vettem, amikor már teljesen egyedül csináltam a zenéket. Kilenc évbe telt, míg mindent megtanultam.

2008-at írunk. Mivel dolgozol, milyen eszközök hevernek a műhelyedben?
- PC-vel dolgozom és van egy Fatar 37 midi billentyűm. Használok Haliont és a hangjaim Akai hangok nagy többségében. A vágásokat szoftveresen végzem, és azzal teszem össze őket.

Milyen zenéket hallgatsz, miből merítesz ihletet és hangmintát?
- A rap előtt Pet Shop Boyst hallgattam, Depeche Mode-ot meg hasonlókat. Ezért azóta is szeretem az egyszerű, kevés akkordra épülő zenéket. Az elektronika mellett nagyon szeretem a skate-punk, hardcore, ska stílusokat. Nagyon bejön a breakbeat és a dub is. Két éve kezdtem hallgatni, nem a hangmintázás miatt, a régi funk, soul és dzsessz-dalokat. Egy ismerősöm adott cédéket, és kezdtem átérezni ezt a zenét is. Én a minta alapú zenéket szeretem és csinálom. Kihallom a hangmintát, megkeresem, megvágom, összeteszem, finomítom, kiegészítem. Minden zenét meghallgatok mintaszerzés céljából. A klasszikus rocktól a spirituális zenéig. Megfog a zene hangulata és megcsinálom, hogy a bennem megfogant érzés kijöjjön, és megtestesüljön egy dalban.

Mi inspirál téged, a dobok húzása, vagy maga a hangminta?
- Az érzés, a kreativitás, az alkotási vágy. Ez a hobbim, szabadidőmben ezt csinálom. Nem játszom a gépen, zenét írok. Elkezdek keresni zenéket, kutatom a kölcsön cédéket, sokat veszek is, valamint jó minőségű mp3-zenékkel is dolgozom. Elindulok, órákig keresek, a minta vezet és hozza magával a többi alkotóelemet. Van egy alap és ráépítek mindent.

A zenéddel ki tudod fejezni az érzéseidet?
- Teljes mértékben. Képes vagyok órákig egy zenét hallgatni, bólogatni rá, vagy akár bekönnyezni is, mert megfog, beránt.

Nagyon jól tudja mindenki, aki hallgat magyar hiphopot, hogy a neved a rappeléssel és a zeneírással is összefonódott. Te melyiket érzed magadénak jobban?
- Ötven-ötven százalék. Több zenét írok, mint rappet, de a producerség mellett mc is vagyok. Szeretem a színpadot, szeretem a közönséget, a szabad stílusban való szövegelést. Szeretem mutogatni a zenéimet, a szövegeimet. Mindkettőben tanulok, változom, fejlődöm.

Megéri itthon ezzel komolyan foglalkozni, és komoly eszközökre költeni?
- Ez egy hobbi, amibe pénzt öl az ember. Valaki síel, valaki modellezik, valaki DVD-ket gyűjt. A hobbi élvezet, de pénz is. Úgy gondolom, először tanulj, legyen egy biztos állásod, vagy családi háttered, perspektívád és utána írj zenéket. Ha el tudsz adni párat, szerencsés vagy és ügyes, akkor költs a hobbidra és magadra. Egy-két producernek sikerült és sikerülni is fog ebből nagyobb pénzeket csinálni, ha sikerül a külföldi üzlet. Itthon nem lehet belőle megélni, csak ha külföldön is hírnevet csinálsz magadnak.

Külföldi producerek között kiket tartasz a legjobbnak?
- Dj Lord Jazz, JDilla, Marco Polo, Kno, The Alchemist, Dj Premier, Pete Rock, RZA, Kanye West, Madlib, DJ Honda, Scot Storch, EL-P, és még sokan mások.

A magyar producerek közül szerinted kire érdemes odafigyelni?
- Joeker, Frog, Tibbah, Illegalvoice, Wherdee, Dj Rocksteady, GeriSkillz, Pixa, AZA, Diaz, Day, Mil.

Valami üzenet másoknak?
- Hallgassatok sok jó magyar zenét.

Hiphop.hu

Artos Csaba: Tettre készen