Hangminták rögös útja

A modern populáris zenék, s különösen az elektronikus tánczenei kultúra elképzelhetetlen a "mások" műveiből vett és újrahasznosított hangminták bevetése nélkül. Manapság mintegy magától értetődően gondolunk az alkotási folyamat eme speciális formájára (pláne ha nem vagyunk szerzői joggal foglalkozó ügyvédek - ők ugyanis éppen ezzel keresik a kenyerüket), márpedig ez sok évszázados esztétikai, sőt morális alapelveket ír felül, s mintegy újradefiniálja egy mű önállóságának, autonómiájának fogalmát.

Vannak, akik viszont inkább a bevált forrásokhoz nyúlnak - kár, hogy ez egy idő után fárasztóvá válik (így unt rá előbb-utóbb mindenki az ezredszerre nyúzott funk- és hiphopmintákra épülő bigbeat-re is).

Van olyan blogforrás a neten (http://libraryofvinyl.blogspot.com), melynek szerzője (szerzői?) saját kutatásai alapján azt is számon tartja, mely zenéket mintáztak a legtöbbször - ebből ráadásul egy sajátos zenei térkép is kirajzolódik.

Ha kétségeink támadnának, húzzuk csak elő a Zeppelin IV-et (keletkezési év természetesen 1971) és rakjuk fel a B-oldalról a When the Levee Breaks című számot és rögvest felordítunk: na, ez az a dob-brék amit ha száz számban nem hallottunk, akkor egyben sem (és ennek ellenére még mindig működik!).

When the Levee Breaks

Az említett blog szerzői ráadásul vették maguknak a fáradságot és grafikonon is ábrázolták a leggyakrabban felhasznált hangminták számát, azok keletkezési idejének függvényében - s mit ad isten, kijött egy csodás görbe, amelynek csúcspontja valahová 1973 tájára esik, tehát ez lehetett az utóbbi évtizedek legfunkybb esztendeje.

A látványos haranggörbe alapján bízvást elmondható, hogy a hangmintagyűjtők számára a legjobb termést az 1970 és 75 közötti fél évtized hozta. Hogy mást ne mondjuk, 1970-ben jelent meg James Brown Funky Drummer-e (a dobos neve Clyde Stubblefield, aki vajmi keveset profitált munkájából), amelynek dobkiállása tán a poptörténet legtöbbször mintázott száma (a másik klasszikust, a Winstons által még a hatvanas évek elején kitalált, utóbb főleg jungle és dnb-producerek által felhasznált Amen-bréket közben már a legtöbb zenei program és kütyü is tartalmazza, mint beépített zenei modult és gyári programot).

A Funky Drummer téma

Persze nehéz lenne kiosztani a legtöbbször mintázott szerzemény címét, amikor tudjuk, hogy az annus mirabilis, a már említett 1973 olyan szerzeményeket adott a világnak, mint az Incredible Bongo Band Apache-ja (legalább negyvenöt más számba mintázták bele), Barry White I'm Gonna Love You Just a Little More, Babe-je, amelynek maradványait harminchárom különböző zeneműben lelhetjük fel, a Kool and The Gang Jungle Boogie-ja, amelyet már Tarantino előtt is sokan felfedeztek maguknak (negyvenöt idézés).

De a nyertes a Honeycut Impeach the President című, alighanem a Watergate-botrányra reflektáló műdala, melynek darabkái (alighanem az áthallások miatt is) 115 különböző pályaműben nyertek új életet. Ráadásul a rendszeres hangmintahasználat nemhogy alázatossá, de egyenesen még öntudatosabbá tette a másodlagos felhasználókat.

Talkin All That Jazz

A reciklálásban különösen jeleskedő Stetsasonic a maga Talkin All That Jazz-ében ki is mondja: a kollégák (konkrétan Erik B and Rakim) munkássága kellett ahhoz, hogy a nyolcvanas évek végére felfedezzék James Brownt meg a klasszikus soul- és rhythmandblues-hangzást, az új fekete zene visszanyúlt a régihez, s ezzel ismét életet lehelt belé.

Ami sok tekintetben igaz, s így van manapság is: a raregroove-szubkultúra kifejlődését, a klasszikus soul, funk, dzsessz, latinfunk, bossa, boogaloo stb. lemezeinek gyűjtésének és újrajátszásának kultuszát nagyban segítette, hogy szorgalmas zenegyűjtők elkezdték visszakeresni egy-egy frappáns hangminta eredeti forrását. S a készséges lemezkiadók jóvoltából ma már külön gyűjteményes albumokon szerezhető be az a nyersanyag, amelyből egy egy mai sztárelőadó (például a már említett Beastie Boys vagy Fatboy Slim) dolgozott.