Az álomittas virtuóz

Vágólapra másolva!
Várnagy Kristóf táncos nyerte a tavalyi Magyar Táncdíjat juniorkategóriában. Több éve dolgozik francia és magyar társulatokban, idén pedig az a megtiszteltetés érte, hogy a Cirque du Soleil utazó vándorcirkuszának tagjaként a Delirium című előadásban szerepelhet. A turné február 29-én és március 1-jén érkezik hazánkba, a Papp László Sportarénába.
Vágólapra másolva!

Miben különbözik a Delirium a többi Cirque Du Soleil-előadástól?
- A mi társulatunk attól különleges, hogy ez egy utazó arénaprodukció-show. Azt tudni kell, hogy a Cirque du Soleilnek két fő ágazata van, egyrészt az állandó (Las Vegasban és Orlandóban), illetve létezik jónéhány utazó előadás. A turné úgy néz ki, hogy hat héten keresztül ugyanazt az előadást adjuk elő, három-négy napot töltünk el egy városban, ahol mindennapra egy előadás jut, és aztán utazunk is tovább.

Inkább a tánc dominál az előadásban?
- Egyáltalán nem mondanám. A Delirium esetében a kulcsszó a zenében rejlik, ugyanis ez egy zenei produkció, és ebben eltér a mindenféle más cirkuszi show-műsortól. Teljesen a zene irányít, hangsúlyában inkább egy koncert hangulatát idézi föl, ahol persze az akrobaták és a táncosok is ugyanolyan súllyal vesznek részt, de inkább kísérői a zenének, mint fordítva.

Hogyan választják ki a Delirium-ban hallható zeneszámokat?
- A Cirque du Soleil különböző produkcióiból összeválogatt húsz zeneszám, ami föl lett újítva, remixelve és effektelve. Ebben minden található, én úgy hívom, hogy ez popzene, mert ide sorolom az előadáson hallható különböző zenei stílusokat, a rockon keresztül a brazil táncokig, vagy akár az afrikai népzenéig.

Forrás: [origo]

Mennyi időbe telik beleszokni az előadásba?
- A kreációnál nem voltam ott, mert csak később csatlakoztam a társulathoz, most lesz egy hónapja, hogy részt veszek benne. A betanulás két hetembe tellett. A mostani show egyébként április 22-én, Londonban fejeződik be.

Könnyebb lesz, ha újrafelvételizel?
- Elég bonyolult a rendszer, de van egyfajta átjárhatóság, és szerencsére nekem nem kell újra végigcsinálnom az egész procedúrát a kezdetektől. Most már benne vagyok az adatbázisban, ami azt jelenti, hogy van egy anyaguk, ami már nem csak külsős videókkal, hanem saját, vagyis ebből a produkcióból származó tapasztalatokkal is bővült.

Mire számítasz a hazai előadáson?
- Minden fellépés valami izgalmasat és különlegeset nyújt számomra, de természetesen a budapesti fellépés sokkal különlegesebb lesz. Egyrészt mert magyar vagyok, másrészt pedig ebben a városban nőttem föl, így már nagyon kíváncsian várom, hogyan reagál a közönség a hazai előadásra.

party.[origo].hu

Cirque du Soleil: Delirium