Magyar, raszta, két jó barát

Vágólapra másolva!
A napokban jelenik meg a Ladánybene 27 tizedik soralbuma (Babylon Cirkusz), amelyet pénteken az Almássy téri szabadidőközpontban élőben is bemutat a csapat. A hazai skahuligánokat tömörítő PASO második lemezénél tart (The Return of the Pannonians), akárcsak az új munkáját december 19-én, az A38-on prezentáló Copy Con (A nép hangja). Az Irie Maffia most mutatkozik be, meglehetősen határozottan (Fel a kezekkel!). A következő oldalakon mind a négy lemez végighallgatható, sőt aki velünk játszik, azok között ki is sorsolunk belőlük ötöt-ötöt, no meg néhány koncertjegyet.
Vágólapra másolva!

A Pannonia Allstars Ska Orchestra, miközben örvendetes erőfeszítéseket tett a honi ska-szubkultúra feltámasztásara, újraépítésére, maga is is jelentős önfejlődésen ment át. A kezdeti brit, 2tone ska (vagy egyenesen a kilencvenes években divatos ska-punk) felől közelítve fokozatosan eljutott a hatvanas évekbeli autentikus, jamaicai ska-gyökerekhez.

S mindez továbbra is csupán kiindulópont, elvégre a PASO - nyilván alapos megfontolások és némi kísérletezés után - tovább nyitott: ezúttal a magyar népzene felé. Az új albumon számos dalban hallhatjuk a hegedűs Barna György játékát, s ha eddig még nem lett volna világos, most már nyilvánvaló: a két zenei világ számos ponton találkozhat, harmóniailag pedig kifejezetten jól illeszthetők egymáshoz.

Amúgy csak dícsérni lehet a számok hangszerelését: a megannyi fúvós, a két gitár, Barna hegedűs, no meg a billentyűs Mr. P elegánsan dobálják egymásnak a szólamokat, a ritmusalap pedig, milyen is lehetne egy ska-bandánál, feszes, mint egy női felső. Finoman, szinte takarékosan, valójában rendkívül elegánsan nyomják - ehhez a látszólagos könnyedséghez azért kell az a jó pár évnyi közös játék.

Amikor pedig látszólag már szinte mindent el tudnak játszani, s a légypiszok is elnyeri a maga jelentését a kottán, már csak az a kérdés, képesek-e kellően izgalmas, változatos nyersanyaggal megtölteni a rendelkezésükre álló szűk órát. Nem akarom csigázni az olvasót: a PASO ezt is meg tudta csinálni - úgy elrepül a voltaképpeni lemezanyagra szabott 56 perc, hogy úgyszólván csak a bónusz (részben a múltkor méltatott remixalbumról átemelt) dub-verzióknál térünk magunkhoz.

S közben olyan szerzeményeket hallhatunk, mint a bibliai József történetét - mondjuk Thomas Mann-nál kisebb terjedelemben, viszont sodró lendülettel - feldolgozó Joseph, a Gershwin-örökzöld Summertime, természetesen ska-ba ojtva (Harcsa Veronika és Kiss Erzsi ihletett, érzéki vokáljával), és a nem is oly diszkréten politizáló System Connection vagy a Cool it Down - amennyiben ez utóbbiaknál idegesítene valakit a közéleti mondanivaló, úgy neki is jelentős vigaszt nyújthat az elegánsan dinamikus előadásmód.

A magyar népzene és a ska-tradíció ötvözésére tán a legjobb példát a némileg megtévesztő című A Tenkes kapitánya nyújtja: a várakozásokkal szemben ez nem a klasszikus Vujicsics Tihamér-téma feldolgozása, hanem minden ízében saját kompozíció, forró hegedűszólóval (amúgy eredetileg ez is lett volna a lemez címe - mondjuk a nemzetközi forgalmazásra szánt album leendő hallgatóinak aligha mondott volna bármit is Buga Jakab, vagy a korrupt, hazaáruló Dudva kocsmáros neve)

Ezen kívül a direkt politizálós számokat gyarapítja a kislemezen is megjelent Babylon Focus, a Dr. Dermot-tal közösen írt, meglepően pszichedelikus Dr. Dermot's Choice-ban szinte párbajt vív a hegedű és a torzított gitár, a Mo' Fyahban pedig váratlanul magyar verzák bukkannak elő - és működnek is, talán lehetne majd több is belőlük. (Amúgy az egész lemez láthatólag jamaicai dialektusban íródott, ami jól mutatja a magyar szerzők dícséretes elkötelezettségét - a mellékelt szövegek éppen ezért már magukban is tanulmányozásra érdemesek).

Összességében egy kiérlelt, jól összerakott és lüktetően dinamikus zeneanyagot hallgathatunk meg újra és újra: az új PASO hallatán már otthon is berezonálnak a végtagok, képzelhetjük, mekkorát üthet mindez élőben...

Pannonia Allstars Ska Orchestra: The Return of the Pannonians, Megalith Records/Deep Music, 2007

- minek -