Összefognak a magyar Depeche Mode-osok

Vágólapra másolva!
Szombaton egy régóta tervezett buli valósul meg, hiszen összefogott három Depeche Mode-esteket szervező brigád. A Sote Rezső klubban a Black Celebration. a magyar tribute band és a cure-os Pornography játszik majd.
Vágólapra másolva!

Három Depeche Mode-klub fog össze egy szombati együttmulatozás erejéig. A 101-es klub a Kultiplexben szokta tartani a bulikat, a New Life DM Klub a Living Roomban rendezte estjeit, a Blasphemous DM Klub pedig az Almássy téren ügyködik.

Az összeboruló brigádok estjének azonban a SOTE Rezső Klub ad majd otthont, rögtön három teremben. (A helyszín valójában a Semmelweis Egyetem Markusovszky Lajos Kollégiuma, a Nagyvárad térnél. Elég tágas ahhoz, hogy helyt adjon egy ilyen nagy eseménynek.)

Az első emeleti nagyteremben főleg Depeche Mode fog szólni (Józan-Géza és AndOne rakosgatja a lemezeket), valamint két koncert színesíti az estét. Debütál a Black Celebration Depeche Mode Tribute-banda, továbbá fellép a Cure-dalokat játszó, régi motorosnak számító Pornography.

A kettes számmal jelölt teremben Ákos és a Bonanza Banzai zenéje lesz a meghatározó, míg a harmadik helyiséget a Vacuum-X csapat EBM-jei és indusztriálmuzsikái uralják a december 8-i eseményen.

Az eredeti Depeche Mode

party.[origo].hu