Nyolc nap a föld alatt - Aluljáró Fesztivál

Vágólapra másolva!
Idén harmadszor rendezik meg Ócsán az Aluljáró Fesztivált. A nyolcnapos összművészeti buli a vasútállomás melletti elhanyagolt gyalogosátjárót szemelte ki újra helyszínnek.
Vágólapra másolva!

Adott egy harminchárom méter hosszú, három méter széles vasúti gyalogos aluljáró Ócsán, amit igazából már senki nem használ rendeltetési céljára, csak szemétlerakásra. Végy néhány helyi fiatalt, akik hajlandók minden nyáron egy hétre leköltözni a föld alá - kitakarítják az aluljárót, filmet vetítenek, dj-ket, zenekarokat és vizuálművészeket hívnak, akik a streetarton keresztül bemutatják, milyen visszaadni a teret az embernek. Így születik az Aluljáró Fesztivál.

- Úgy kezdődött, hogy ültünk a lépcsőn, és arra gondoltunk, kell valamit csinálni ezzel a hellyel - mondta érdeklődésünkre Tasi László szervező. - Szerettük volna egy kicsit megmozgatni az állóvizet.

A fesztivál alatt napi 300-400 ember fordul meg itt, főleg környékbeliek, de Budapestről is sokan jönnek. Az ócsai és a Pest megyei önkormányzat is segített abban, hogy életképes legyen a legkisebb költségvetésűnek nevezett magyarországi fesztivál. Áramot például ők szereztek nekünk, mivel idén először nem sikerült megállapodnunk a MÁV-val - mesélte a szervező.

A három év alatt sokat javult a helyzet. A környéken az elektronikus zenét eleinte a drogokkal, a hangerővel és a szeméttel azonosították - ezen mára sikerült változtatni. Ócsán egyébként nincsen mozi sem, egyedül ezen a fesztiválon vetítenek filmeket.

Forrás: [origo]
33 méter hosszú, 3 méter széles

A szervezők a hagyomány és újítás szintézisére törekedve folytatják a helyi értékekre való fókuszálást, mindezt a technika mai eszközeivel, a fiatalok kultúráján keresztül. A graffitik a város büszkeségeit mutatják be, míg éjjelente ócsai életképeket vetítenek, performanszok és kiállítások is színesítik a programot - írják közleményükben az aluljárósok.

A helyi fiatalokból álló Aluljáró társaság évközi rendezvényeivel is hasonló témákra hívja fel a figyelmet: legutóbb a húsz éve bezárt helyi strandot nyitották meg egy napra.

Ami biztosan megtalálható most nyolc napig Ócsán: wifi, aluljáró-bár, a szabadban röplabdapálya és sátorhelyek, szelektív hulladékgyűjtés, dj-k, zenekarok, filmek és szalmazsákos alvási lehetőség.