Ápol, eltakar - nyit a Cökxpon Ambient Café Theatre

Az ambient körülveszi az embert, anélkül, hogy állandó, feszült figyelmet gerjesztene, a muzsika használható olvasószemüvegnek, de akár Mézga Aladár űrhajóját is helyettesítheti. A június nyolcadikán a Soroksári úton nyitó Cökxpon Ambient Café Theatre lesz az első olyan pesti hely, amelynek ez a változatos és varázslatos hangszőnyeg elengedhetetlen és állandó tartozéka lesz.

Érdekes módon a korai ambientkísérletek közül éppen ezt ismerhette meg a magyar publikum, különböző magyar tévéműsorok ugyanis már a hetvenes években buzgón használtak efféle kompozíciókat aláfestő zene gyanánt. A legnagyobb, máig is érzékelhető népszerűségre mégsem ők hanem, a Jean-Michel Jarre vagy a Vangelis-szerű ügyes kezű kütyünyűvők tettek szert.

Amúgy persze nem sajnáljuk tőlük a sikert - s a parttalan, diffúz közhasználatban leginkább az ő munkáik töltötték be a szigorú definíció szerinti környezetzenei funkciót: miután széltében-hosszában ezeket lehetett hallani, lassan már senki sem figyelt arra, éppen milyen untig ismert dallammal tömik tele fülét, mondjuk két hírblokk között.

Mások ezzel ellenkezőleg, inkább organikus úton, élő hangszerekkel próbáltak egyféle hangszőnyeget, folyamatzenét előállítani - s kedvtelve nyúltak vissza egzotikus kultuszok vagy éppen régmúlt korok rituális, spirituális hatású zenéihez.

Az is magától értetődő, hogy a nagy elődök kísérletei megihlették a gitáralapú pop-rockzenét, különösen annak indie/alter vonalát: a Cocteau Twins (amely maga is készített lemezt Harold Budd-dal), vagy éppen a My Bloody Valentine tremolókar-varázslatai, ambivalensen álomszerű/disszonáns hangképei precízen eleget tettek a fenti, rendkívül lazán megfogalmazott funkcionális és esztétikai kritériumoknak.

Mondani sem kell, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek elektronikus zenei forradalma maga is egy újabb keletű ambientzenei hullámot indított el, mely pontosan annyira sokszínű, amilyen gazdag forrásból táplálkozik. A fent említett elődök mellett szokás még előcitálni a hetvenes évek dubmágusait, Lee 'Scratch' Perrytől Prince Far I-ig, a könnyűkezű és hihetetlenül termékeny Ennio Morricone-t, vagy éppen a posztpunk/newwave/korai indusztriális zenei kísérletezőket a Throbbing Gristle/Psyshic Tv/Chris and Cosey/Coil családfától a Cabaret Voltaire-en, New Orderen keresztül a nyolcvanas elejének elektro-italo-producereiig.

Az új hangzások úttörői között persze ott találjuk a teljesen bolond KLF duót: a Bill Drummond-Jim Cauty kettőse megannyi más műfaj mellett az ambienthouse nevű hibridműfaj pionírjainak számítanak - többek között az ő munkálkodásuk nyomán vált nyilvánvalóvá, hogy az új kütyük (mint a Tb 303-as bassliner, a "savdoboz") nemcsak őrületes tánczenék, hanem ravaszul összerakott, néha meditatív, vagy éppen pszichedelikus folyamatzenék létrehozására is alkalmasak.

Az Orb klasszikus produkciói (tessenek csak meghallgatni például a Huge, Ever Growing Pulsating Brain That Rules from the Centre of the Ultrawold című első, monumentális ep-jüket, vagy a Blue Room legendás negyvenperces verzióját) világos példáját nyújtják annak, hogy viszonylag minimális hatáskeltő eszköz (szirénák, kamuinterjúk, kutyaugatás, hipnotikus dubalapok - hogy csak a legfontosabbakat említsük) segítségével milyen örvénylő, magával ragadó hangfolyamot lehet létrehozni.

Aphex Twin

Az elektronikus ambient zene eme újabb hullámából mindenképpen meg kell említeni még az efféle munkáit a kilencvenes években Selected Ambient Works cím alatt, folytatásokban publikáló Aphex Twint (alias Richard D. James), a norvég Biosphere-t, vagy éppen a Lifeformst jegyző Future Sound of Londont (az ő virtuálisvalóság-alapú animációs videoklipjeik fontos menüpontját alkották a Music Tv egykori legendás, sok ambientjellegű zenével szolgáló, sőt gyakorlatilag teljes tartalmával az ambient koncepciót szolgáló Chill Out Zone című műsorának).

A napjainkban is aktív előadók közül pedig a maga álomszerűségében is világos és megkapó kompozíciókat alkotó Boards Of Canadát emelnénk ki - mindenekelőtt legfrissebb, tavalyi, The Campfire Headphase című lemezüket ajánlanánk figyelmükbe.

Mint talán már ennyiből is kiderült, az ambient napjainkban egyszerre jelenti az elődök folyamat- és környezetzenei stílusjegyeinek hangzásának felelevenítését és egyfajta a zenével kapcsolatos, sajátos attitűdöt. Az ambient korántsem valamiféle - mondjuk a drum'n'basshez hasonló - szigorú műfaji kategória, sokkal inkább a zenéhez fűződő sajátos, intim alkotói-befogadói viszonyt, különleges hozzáállást ír le, inkább metaforikusan, mintsem világos definíciókkal.