Folyamatos tudattágítás

Amikor Jean-Michel Jarre-t emlegetjük, a modern elektronikus zene atyjáról beszélünk, akinek első sikerei idején a mai lemezlovas-társadalom oroszlánrésze még tervként sem szerepelt. Imponáló szakmaidíj-gyűjteménye mellett több mint hetventötmillió lemezt adott el, ami máig példátlan az elektronikus és a francia zenében egyaránt. Bár lemezei a harmadik évezredben nem keltettek akkora visszhangot, mint a hetvenes években, nincs ember, ki ne a minőség garanciáját idézné fel neve hallatán.

A híres zeneszerző, Maurice Jarre fia 1948-ban született Lyonban, s ötévesen már a zongorabillentyűket koptatta. Klasszikus zenei tanulmányait rövid idő után feladta a dzsessz és a Mystére IV nevű rockbanda kedvéért. 1968-ban került Pierre Schaeffer keze alá a párizsi konzervatóriumban, a következő évtől pedig a mai napig a Music Research művészeti csoport tagja.

Kezdeti próbálkozásai nem arattak sikert, holott az 1971-es The Cage elektronikus kísérletei is megérdemelték volna az elismerést. Ugyanebben az évben a világon először szólaltatott meg elektroakusztikus hangszereket a Párizsi Operaházban. A következőkben zenét, dalszövegeket ír többek között Gérard Lenorman és Cristophe, valamint Patrick Juvet számára, de filmzenét is szerez Peter Fleischmann, Jean Chapot alkotásaihoz és Peter Weir Oscar-díjas opuszához, a Gallipolli-hoz.

Az ifjú és elismert művész életének legfontosabb éve azonban kétségkívül 1976, amikor megjelenik Oxygene című albuma, az elektronikus zene alapköve, mely a tehetséges francia zeneszerzőből egy csapásra nemzetközi szupersztárt farag. Az Oxygene két dallal is megostromolta az angol listákat, ám kultúrtörténeti jelentősége természetesen nem ebben keresendő, hanem a szokatlan szerkezeti és hangszerelési megoldásokban, illetve abban, hogy a lemezen a nagyközönség számára is befogadható, egyúttal minden kortárs művészeti kritériumnak eleget tevő dalok találhatók.

Két évvel később jött a folytatás, az Equinox, de Jarre ekkor már a színpadi show új formái felé kacsingatott. 1979-ben, a nagy francia forradalom 190. évfordulóján beírta magát a Guiness-könyvbe, amikor a Place de Concorde-on egymillióan hallgatták előadását. Párizs többszáz pontján helyeztek el kivetítőket, melyeken háromdimenziós lézeranimációk elevenedtek meg Jarre koreográfiájára és zenéjére. 1981-ben aztán pedig ő lett az első nyugati művész, aki Kínában felléphetett.

83-ban árverésre bocsátotta Music for Supermarkets című lemezének egyetlen példányát, mely tízezer dollárért kelt el. A nyolcvanas években szerzett hazai elismeréseken - Victoire de la Musique, Prix de'l Academie Charles Cros - kívül három Grammyt is begyűjtött a newage-kategóriában. 1988-ban kiadja a valóban forradalmi Revolutions-t, melyen első ízben randevúzik az arab hangszeres világ és az elektronikus zene.

A kilencvenes években inkább teltházas koncertjeitől hangos a szaksajtó, kiadványai - Cronologie, Oxygene 7-13, Rendez-vous 98 - inkább a nyolcvanas években kidolgozott új koncepció nyomdokain haladnak. Korával együtt lélegző művész lévén, Jarre igyekezett mindig új utakat keresni, ezért sokat dolgozott együtt a hasonló szellemben tevékenykedő Laurie Andersonnal és Marcus Millerrel, és a 84-es Zoolook-ot különféle nyelvek intonációin alapuló hangmintái ma is a legkeresettebb szempleralbumok közé sorolják.

97-ben moszkvai koncertjén három és fél millió jelenlévőnek mutathatta be vendégeit, a Mir űrállómás asztronautáit, akikkel helyi videokapcsolatot is létesített. A milleniumra kiadott Metamorphoses Jarre első vokális stúdióalbuma, olyan előadókkal, mint Laurie Anderson vagy Natacha Atlas. Három évvel ezelőtt született meg a világ első 5.1-es lemeze, az Aero, melynek apropója a 2002-ben, a dániai Alborg melletti Gammel Vra Enge szélfarmon tartott nagysikerű koncert.

Negyvenéves pályafutása során a francia alkotónak mindig sikerült nemcsak lépést tartani korával, de gyakorta úttörő munkákkal is előrukkolnia, így nem meglepő, ha fokozott várakozás előzte meg a Téo & Téa-t elé.