Csúsztatott ütemek - tél a Cosmophiliánál

Vágólapra másolva!
Nem állítjuk, hogy idei első Cosmophilia-összeállításunk kicsattan a frissességtől, voltaképpen tavaly év végi megjelenésekből csemegézünk. Bízvást állíthatjuk azonban, hogy érdemes végigböngészni őket: a party.[origo].hu dj-je, Oyle a Sogfiles melankolikus trance-t hozó második részét vette górcső alá, másik dj-nk, Garbo kilenc változatos bakelitet mutat be, majd egy szigorúan monoton bólogatós és egy tribalízű cédé következik.
Vágólapra másolva!

Az első hallgatás után nehéz elhinni, hogy ez az album egy ember műve. Sőt, minél többször hallgatjuk meg, annál inkább nyilvánvaló lesz a tény, hogy egy nem akármilyen tehetség első albumáról van szó. Philip Krügert '96-ban kapta el az elektronikus zene gépszíja, előtte alternatív rock, hardcore és metál vette körül. Psytrance-dj-ként vágott bele, pár évvel később Subster (Björn Salewski) kollégájával összehozta a Dub Disastert, ujjlenyomatuk jónéhány Slope- és Avalanche-kiadványon szerepel, nem véletlenül - remekül simul a kiadó által preferált vonalba.

Két másik sráccal a térről (Christian Pracz és Fabian Czichowsk) elképesztőt alkottak Quarz néven; SiO2 című albumukat hallgatva képtelenség mást feltételezni, mint hogy komplett idiótákkal van dolgunk, akik bizony rettentően jól érzik, mitől lesz egy erős idegzetű hallgatóságra építő zene simogató, mint a homok, és tökéletes, mint egy kristály. Philo néven nem ez az első megjelenése az ifjú Krügernek, készített több remixet és két kislemezt. Ez az album így hát nem csak arról szól, hogy emberünk megmutatja, önállóan is képes remekművet alkotni, sokkal inkább arról, mennyi zenei hatás érte az elmúlt évtizedben.

Az első szám nem sok újat mutat, igazán hasonló az idáig megjelent produkciókhoz. Elég német szigor van benne ahhoz, hogy felismerjük, honnan jön a fiú, nem tud megtéveszteni a cím: Congo. A második (The Hunt) szaporább, afrikaibb, rettentően dobos, törzsies, bár egy halvány, alig észrevehető női vokál mégis képes elhitetni velünk, hogy nem egy jól nevelt bennszülött-vadásztársaság vasárnapi záróünnepéjén veszünk részt, sokkal inkább egy partyzó emberkrém közepén forgatjunk fejünket csajokra vadászva.

Banjo Bob kezd pengetni, a négynegyed természetesen marad, szélesre húzott köröket futnak a sablonos progiütemek. Slágerkísérlet alapos gyanúja miatt tehetünk bejelentést a Krüger család rezidenciáján. Élvezettel hallgatható darab, de nem hoz újat, inkább az idei nyarat juttatja eszünkbe. Pampin-pampinra épülő kutyulék kavarog türelmesen az első lemez vége felé közeledve. Bulivégi csemege lehet ez, "most-úgysem-fogtok-hazamenni" szándékkal, jó hosszú kiállással, félhangnyi váltásokkal és olyan újrázással, hogy tényleg senki nem megy sehová.

A második korong tovább gyorsít, trance-t hallunk, a címadó Dropzone szólhatna akár tavaly őszről is - ismét semmi új, de az legalább csodásan szól. Turn On, vigyázzunk, a közel kétperces intró után tényleg beindulunk, Boeingek szállnak le és föl centikre halántékunktól - ismét megtapasztalhatjuk, hogy zseniális zenésszel van dolgunk. A Power Plant energiát ad, hogy megépülhessen egy vékonyka, hosszan ívelő híd trance és house közt.

Megnyugodhatunk, nem túloztunk - az utolsó, elalvás előtti pár perc sem szól másról, mint a többi: gondosan összeválogatott hangok ügyes kompozíciójáról forradalmi ötletek nélkül, mesteremberhez méltó szakértelemmel zenévé gyúrva. Biztosak lehetünk benne, hogy ha kitör a forradalom - akár egy Krüger robbantja majd ki, akár nem -, marad még elég szavunk azt is nyomon követni.

Garbo