Matthew Herbert: "A sampler a legfontosabb hangszer"

Egy dj-szett erejéig nemrég nálunk járt Mathew Herbert, egykori dzsesszista és nagyon is jelenlegi elektronikus zenei komponista. Kanadakáosz, a Tilos Rádió lemezlovasa készített vele kimerítő interjút.

Mikor lett vége?
- 1994-ben már reagálnia kellett a kormánynak. Margaret Thatcher és Michael Howard megjelent egy törvényjavaslattal, amely tartalmazta a híres leírást, miszerint a house-zene ismétlődő ütemek sorozata, és attól kezdve be lett tiltva, de valójában a freepartyk ellen szólt a tiltás, attól kezdve még konvojban sem szabadott utazni. Ezt úgy értsd, hogy öt autónál több nem mehetett egymás után. Ha pedig szabad ég alatt a leírásnak megfelelő zenét a kelleténél nagyobb hangerőn szólaltattál meg, akkor elkobozhatták az egész hangrendszert. Életbe lépett a törvény, és reakcióként amolyan spontán felkelésfajták születtek Londonban, a zene pedig behátrált a klubokba. Vagyis a tengerpartok és mezők spontán rendezvényei a kapitalizmus részévé lettek, amivel együtt járt a trendek megjelenése, a reklámok és szponzorok feltűnése, és persze megjelent a korrupció is.

Hogyan alakultak ki a klubok?
- Egy csomó ember akarta csinálni, de elég naiv hozzáállással. Nagyon érdekes és különleges volt ez az körüli idő. Az egyik pillanatban Andrew Weatherhall jött dj-zni, aztán Sasha, aztán valami drumandbass szólt, és mind ugyanabban a klubban, ugyanattól a promótertől. De hamarosan pénzcsinálássá változott ez a rendszer is.

Miképp látod a zenei stílusok egymásra hatását?
- Két részre lehet szétválasztani a zenéket, az egyik a tánczene a másik, a hallgatnivaló, és ezek összekapcsolódtak a megfelelő drogokkal is. Attól függően, hogy milyen drogot szedsz, másfajta zenéket hallgatsz. A drogok egy sajátos irányba vitték mindezt. Ha füvezel, hallgatós zenére pörögsz, ha extasyt vagy speedet használsz, akkor pedig másra. Ha speedes gyerekek voltak a klubban, a zene is keményebb és gyorsabb lett, attól függően melyik klubban voltál. A gyerekek pedig egyre elszántabban követelték a kemény zenét.

Hol szólalhattak meg a nem táncparkett-orientált darabok?
- Lassan kialakult a chillout. Volt egy szeparált szoba, ahova behúzódhattál a tánctérről, fekhettél a padlón, ahol klasszikus zenét, Pink Floydot vagy Aphex Twint hallgathattál.

Hogy álltatok a rádiókkal?
- Nem igazán volt bemutatkozási lehetőségünk az elektronikus zenéinkkel a rádiókban. Talán ezért is volt olyan izgalmas hosszú időn át, mert nem volt agyonjátszva.

Hogyan lettél dj?
- Vasárnap délutánonként, ha összejöttünk, bárki feltehetett egy-egy lemezt. De mivel akkoriban diák voltam, nem nagyon engedhettem meg magamnak, hogy sok lemezt vegyek. Aztán 95 környékén, amikor az embereknek már bejött a zeném, elkeztdtek dj-ként elhívni bulikba. Meg kellett tanulnom, hogyan válasszak gyorsan és rakjam fel jól a darabokat. Korábban is vettem lemezeket, de azok inkább más zenék voltak, amit vásárokon fillérekért be lehetett szerezni. Az a fajta zene viszont, amit én játszottam volna, nagyon drága volt és nehéz megszerezni. Egy amerikai importlemez nyolc fontba került!

Milyen zenékkel kezdted a dj-zést?
- Olyan kiadóktól játszottam, mint a Nervous, a Strictly Rhythm, a New Groove és még volt egy csomó pszichoprogresszív kiadó, mint a Cowboy,a Gorilla vagy a Junior Boys Own, amelyek egy darabig nagyon jó cuccokat adtak ki, aztán az európai kiadók, mint az RnS vagy a Warp. Mivel egész hétre öt font zsebpénzem volt, az amerikai lemezekre csak későn startoltam rá, addig csak egy-egy igazán jelentős darabot vettem meg. Aztán amikor ismert lettem, mint dj, az emberek elkezdenek küldeni mindent, hogy játsszam.

Kedvenc lemezboltod?
- A Sound of the Universe a Soul Jazz Recordssal egyben, Londonban.