Sokaknak isten: magyar nemzeti hiphop - megvannak a nyertesek!

Vágólapra másolva!
Tudta-e Ön, hogy a sokoldalú Fenyő Miki volt az első magyar break-táncos? És azt, hogy miért bírják a keményvonalas rapperek az Animal Cannibalst és miért nem csípik a Bëlgát? Egyáltalán van-e köze a Bëlgának a hiphophoz? Hogy jön ehhez az egészhez Ganxsta Zolee? Ha nem tudja legyőzni kívnácsiságát, olvassa el a magyar nemzeti hiphop történetét, tudja meg, mit gondolunk mi az új Bëlgáról, s ha mindezzel megvan, elolvashatja kik nyertek duplacédét.
Vágólapra másolva!

Györe Győző Tibor, jóval ismertebb nevén Györemix!, a hazai rap alapembere szerint első igazi rapzenekarunk, a '88-as a Drop volt, ők csinálták az első magyar nyelvű rapet. Pest megyeiek voltak, szövegeik nyomán pedig javarészt az Eric B & Rakiméhoz hasonló, erősen társadalomkritikus anyagok születtek.

A határok megnyítása utáni években több, nemzetközi szinten is jegyzett rapper is megjelent nálunk. Az első nagyobb név a Body Count volt, 1991-ben, őket követte Kurtis Blow és Grandmaster Flash 1992 februárjában. '93 a Run DMC-t és a Public Enemyt hozta el nekünk, egy évre rá pedig a Beastie Boys és a House of Pain is fellépett Budapesten. Rapzenével kapcsolatos ismereteinket ekkortájt leginkább az MTV Yo! Raps című műsorának segítségével mélyíthettük. Dr. Dre, Ed Lover, T-Money és Fab 5 Freddy minden alkalommal tudott újat mutatni.

Sokat ártott viszont ennek a "mezőn vadvirág" stílusban fejlődő műfajnak, amikor a Danubius rádió akkori üdvöskéje, Geszti "Kaszagép" Péter figyelme ráterelődött. Két albumot hozott ki a fiú a kilencvenes évek elején, mindkettő címében ott volt a rap, éppen csak a zenéből hiányzott. Egyik jó nevű, hozzáértő pécsi kritikusa szerint "diszkózenére idétlen szöveg, a többség azt gondolja, hogy ez az idétlen szar rap".

Persze a szcéna nem hagyhatott szó nélkül egy ilyen rafinált lehúzási kísérletet. A műfaj képviselőitől amúgy sem idegen a balhé keresése, az üzengetés, gyorsan meglett tehát a közös ellenség, akinek vélt vagy valós viselt dolgairól hamarosan igen szórakoztató összeállítások születtek és hangzottak el a hiphopbulikon, ilyenformán fordítva a rap javára a méltatlan helyzetet.

A magyar raptörténetben fontos dátum 1995. Ebben az évben rendezték meg Szarvason a legelső országos hiphoptalálkozót. A tíz évvel ezelőtti rendezvény Györemix! visszaemlékezése szerint, hatalmas ütés volt. Részt vett az eseményen szinte minden akkortájt aktív hazai csapat. A break-bemutatók és a streetball-bajnokság mellett a színpadon is folyamatosan pörögtek a fellépő bandák.

A fővárosban először '93-ban az E-klub adott otthont pár hónapig az Underground Rapclubnak, mely hamar a pesti klubélet központja lett. Ez később a Picasso Pointba tette székhelyét, majd '99-ben a Jailhouse-ba. (Jó hír, hogy nemrégtől keddenként, a Jailhouse-ban újra lehet freestyle-ozni, a Grab the Mic!-en; rezidens Györemix!, illetve az underground hiphopot játszó Ba10 és a reggae-s, dancehallos Zilio.

De visszatérve a hőskorhoz, Budapesten, akkoriban a rapperek már több helyen is összefuthattak egymással. Ilyen volt az Oktogonon a Box nevű lemezbolt, '89-től '96-ig, illetve a Nyugatinál, a régi Westend-udvarban az Empire, 1992-től '95-ig. Talán a legismertebb hely a Syndicate lemezbolt volt, mely '94-től '99-ig volt afféle agóra a műfaj kedvelői számára.

Forrás: [origo]
HS Fam

A körbe a firkászok is beleszámítottak persze, sok volt az összefonódás. Az első firkászrapcsapat a Firma volt, '95-től. Említést érdemel ebből az időszakból a Nem Közölt Sáv és közös projektjük, Az Idő Urai is. A Hátshow Sor '96-ban kezdett. A csapat tagjai közül mc Gőz később szólókarrierbe kezdett, a többiek pedig HS Fam néven nyomultak tovább.

Érdekes színfolt volt a Fürkésző Elemek is. A csapatból TM ma is aktív, saját, Testament Rec nevű csapatával. A Bad Domination pedig az FKFV jól ismert ellenségének, az SDO-nak a rapperosztaga volt. A későbbi Fekete Vonat-os Beat már más hangot ütött meg, de Professor S Hybriddel együtt ekkor még egy bandában szövegelte az erősen westcoastos beütésű hardcore-rapet.