David Alvarado: "Született dobos vagyok"

Vágólapra másolva!
A Las Americas Project fehércímkés lemeze volt David Alvarado első megjelenése, amelyet hamar felkapott Ritchie Hawtin és John Acquaviva legendás Plus 8 kiadójának éppen alakuló house-vállalkozása, a Definitive. Elhatározva, hogy a Definitive és a Stickmen által lehetővé tett sikereket szülővárosába, Los Angelesbe is elviszi, David megalapította saját labeljét Bomb Recordings néven, amely olyan nevek első megjelenéseit jegyezhette, mint Eddie Ammador és Derrick Carter. Munkája hamar nemzetközi elismerést eredményezett, beleértve a nagy kiadókkal ápolt kapcsolatokat is. Ezek között megtalálható az Aquaboogie, a Yoshitoshi, a Plastic City, de készített egy teljes albumot (Mayasongs) a Peacefrog számára is, valamint mixlemezeket a Phatt Phunks, a Guidance és a DMC America számára. Az amerikai nyugati parti house nagyja a Freee Magazin kérdéseire e-mailben válaszolt.
Vágólapra másolva!

Mesélj a gyökereidről! Honnan származol?
- Dél-Kaliforniában születtem és nőttem fel. A családom Texasból és Új-Mexikóból származik, így erős a délnyugati befolyás, a kultúrák keveredése. A régi spanyolok, cowboyok, indiánok.

A neved egy sajátos, egyedi hangzással kapcsolódik össze. Melyek voltak az első zenéi hatások, és hogyan jutottál el végül ehhez a mély hangzáshoz?
- A legelső hatások abból a nagyon erős avantgárd, undeground zenei szcénából származnak, amely elárasztotta Los Angelest a diszkóéra után. Az undeground diszkó, a feltörekvő elektronika és az új érzelmek keveredése. Olyan emberek, mint Giorgio Moroder, Peter Bauman, a dzsessz nagyjai, például Lonnie Liston Smith, és a latin rock/dzsessz-szcéna, az Escovedo Brothers, Malo, Santana, a Tower of Power. Ezek igazán erős befolyással voltak a latin közösségre itt a nyugati parton. Később jobban megfogott Arthur Baker, Africa Bambaata, a Model 500. A mély hangzásokat a dzsessz és az r&b hatására vezetem vissza.

A zenéid tele vannak érzelmekkel. Honnan veszed az inspirációt? Mi hajt, hogy újabb és újabb darabokat írj?
- Nehéz megmondani, egyszerűen ezt érzem. Volt idő, amikor azt mondtam magamnak, "mi van, ha megpróbálok csak úgy csinálni egy eladható felvételt", de a bennem rejtőző dolgok mindig valami olyanhoz vezettek, aminek mélysége van. Azt hiszem, a beszéd a kommunikáció legalacsonyabb rendű formája. Szavakkal soha nem tudsz teljes egészében kifejezni valamit, amit láttál, vagy tapasztaltál. Mint a naplemente, amelyet nemrég láttam. Soha nem tudnám szavakkal elmondani az áhítatot, amit éreztem, bármilyen tehetséges szónok lennék is. Ezek a látott, tapasztalt dolgok el vannak zárva bennünk, amíg valami elő nem hozza őket, hogy testet öltsenek valamely kifejezési formában. Számomra a zene az, ami előhoz belőlem mindent, amit valaha megéltem. Az élet magában motivál, és mindenki körülöttem, különösen a lányom nyűgöz le folyamatosan.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Hogyan ülsz le dolgozni? Vannak fix módszereid?
- Zűrzavar az egész. Nincs semmilyen konkrét eljárás, egyszerűen belevágok. Több időt töltök azzal, hogy hangokat hozzak létre, mint a dalok összerakásával. Született dobos vagyok, úgyhogy a ritmusok nagyon könnyen jönnek, de a köztük levő hely az, ami igazán érdekel. Megtölteni, életet adni neki, elérni, hogy lélegezzen a szám. Többnyire csak leülök a helyemre és rákényszerítem magam, hogy nekiálljak dolgozni. Néha arra is kényszerítenem kell magam, hogy távol maradjak a stúdiótól, egészen addig a pontig, amikor úgy érzem, felrobbanok, ha nem mehetek vissza.

Milyen eszközöket használsz? Hangmintákkal dolgozol, vagy magad készíted a hangokat?
- Sok hangmintát használok alapként a hangszerkesztéshez. Vettem már teljesen kihallható mintákat, de mindig valami olyat készítettem belőlük, amiben meghallhatatlan az eredeti. Örülök, hogy a technológia eljuttatott minket egy olyan pontra, ahol végtelen palettával dolgozhatunk. Minden, amit csinálok, az Emagic Logic körül összpontosul, egy csomó Native Instruments-plugin és sok furcsa, ingyenes plugin és shareware segítségével. Szeretem a filtereket, bármilyet és bármennyit.