Megvannak a Ninja Tune-jegynyertesek!

Vágólapra másolva!
Bonobót, azaz Simon Greent a downtempo és a triphop megújítójaként is tisztelik, ám e lexikonízű szövegnél sokkal többet mond róla a következő - számunkra ismeretlen szerzőtől származó, de találó - jellemzés: "mintha Amon Tobin fölött kisütött volna a nap". A brightoni hangmintakollázs-készítőnek e-mailen tettünk fel pár kérdést abból az alkalomból, hogy december 25-én, szombaton Bomb The Jazz+ sorozat Ninja Tune-karácsony fantázianevű eseményén játszik, a Trafóban - melyre játékunkon ketten nyertek jegyet.
Vágólapra másolva!

Bonobo egyébként a Ninja Tune-karácsony első estéjének a vendége, ugyanis kétnapos rendezvényről van szó. Szombaton rajta kívül Suhaid (Jazz Turbulence), illetve annak állandó tettestársa, a szaxofonos Vázsonyi János lép fel, illetve a Trafó ez alkalomra megnyitott kávézójában Sanyi és Johnson tesz fel nyugisabb zenéket.

Vasárnapra már egy másik ninjás, mc Ty érkezik, hogy dj Cadik (Tilos / Allsoundz) és Palotai (Tilos) bakelitjeire szövegeljen, mc Zeekkel együtt. Elővételben a Trafó kávézójában 3500 forintért kapható kétnapos belépő.

Két olvasónk azonban ingyen juthat be: Goda Zsolt szombatra, Kézsmárki Zsolt pedig vasárnapra nyert a játékunkon belépőt, megfejelve egy-egy Bonobo- illetve Ty-cédével, illetve Ninja-cigipapírral és Bonobo-gyufával. Gratulálunk nekik, mindkettejüket e-mailben értesítettük a további teendőkről.