Megvannak a Home-születésnapi nyertesek!

Vágólapra másolva!
Négyéves születésnapjához érkezett az óbudai Home Club. Négy év sok idő, azóta a klub már benyúlt a városba, gondoljunk csak a zuglói Home Lounge & Barra. Szombaton (november huszonhetedikén) több szempontból is különleges partyn ünnepel a nemrég tulajdonos-, egyben szemléletváltáson átesett partyhelyszín. A progresszívhouse egyik legismertebb formációja, a háromtagú Lexicon Avenue a szintén brit Duncan Forbes-szal érkezik Óbudára, illetve a hazai fellépők kizárólag saját számaikat teszik majd föl.
Vágólapra másolva!

A brit Duncan Forbes (a hajdani Spooky duó egyik tagja) 1992-ben mutatkozott be mint dj, ráadásul azonnal egy Renaissance-bulin. Ezután odatette magát a dániai Roskilde fesztiválon is, majd egy kis turnézás következett az Aphex Twinnel és az Autechre-rel. Nagyjából ekkoriban és az ő kezeik alatt születhettek a mai technoid stílusok alapjai.

Duncan később is a partyélet legmagasabb köreiben mozgott, Sashának dolgozott régi barátjával, Charlie Mayjel, turnézott az Orbitallal, az Underworlddel (Midi Circus-turné). Saját zenéit a Global Underground hozta, de közben összeállt Laurent Webbel is, megírták együtt (Animated név alatt) a híres Tempting Fate-et.

Rendszeres vendége volt az azóta már bezárt, manchesteri Haciendának, illetve a még mindig üzemelő, nem kevésbé legendás londoni The Clubnak (ezt egyébként a party.[origo].hu is bemutatta júniusban). Duncan Forbes olyannyira gyakran mondogatja, hogy "We are all in a loop!", hogy sokszor a hitvallásának nevezik. Mindenesetre várhatunk tőle végletekig és rettentően tördelt ütemeket, de akár könnyed house-t, veretes acidet, valamint hipnotikus, mély és sötét progikat (mindez ráadásul helyenként leöntve némi punkfílinggel) is a Home-ban.

A másik nehézfiú a születésnapi partyn a Lexicon Avenue. A hétéves észak-angliai (Newcastle) triót Chris Scott, Mark Armstrong és Scott Bradford alkotja. Saját zenéik a legismertebbek közé tartoznak a proghouse világában, csináltak Dave Gahannek és a Depeche Mode-nak is remixet. Saját címkéjükön, a Forensicen kívül Deep Dishék kiadójának, a Yoshitoshinak is dolgoznak, de számos dolgukat kiadta már a Global Underground, sőt nagy kedvencek a Renaissance-nál is.

A nyáron a Gluglu Fesztiválonbizonyították, hogy a közönség előtt sem vallanak szégyent. Akárcsak akkor, most is egyedülálló utazást és utaztatást várhatunk tőlük: a koszos, mélységes "underground-house-os" hangulatvilágtól indulnak, de programjuk csúcspontján trance-es futamokkal csinosított "deeper-liquid-acid-house" masszájuk már az egekbe ér.