FVB: Mitnyan nem használhatja az MDF-logót

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Választási Bizottság helyben hagyta a XII. kerületi választási bizottság döntését, amely szerint Mitnyan György kerületi polgármesterjelölt nem használhatja az MDF pártemblémáját választási plakátjain.
Vágólapra másolva!

Az FVB csütörtök esti döntéséről pénteken tájékoztatta az MTI-t. A helyi választási bizottság döntése ellen Kosztolányi Dénes, a Fidesz budapesti kampányfőnöke emelt kifogást az FVB-nél. A helyi választási bizottsághoz korábban Salamin András, csütörtökön visszalépett MDF-jelölt fordult panasszal. A bizottság megállapította, hogy a Mitnyan György Fidesz-MKDSZ jelölt választási plakátjain utólagosan kihelyezett MDF pártembléma alkalmas a választópolgárok megtévesztésére, ezért eltiltotta őt a logó további használatától.

Kosztolányi Dénes kifogását azért utasította el az FVB, mert nem látta bizonyítottnak, hogy az a nyilatkozat, amely szerint a XII. kerületben az MDF Mitnyan Györgyöt támogatja, olyan személytől származik, aki jogosult a választási szervek előtt a párt képviseletére. Emellett a hivatkozott nyilatkozat sehol sem tartalmazza azt, hogy engedélyezi a Mitnyan Györgyöt jelölő szervezetek részére az MDF emblémájának használatát és Salamin Andrást ettől eltiltja.