Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A beteg jogosult megismerni a róla készült egészségügyi dokumentációban szereplő adatait, illetve joga van ahhoz, hogy tájékoztatást kérjen egészségügyi adatairól, az egészségügyi dokumentációban szereplő adattal pedig ő rendelkezik.

A beteg kezdeményezheti a rá vonatkozó és pontatlannak vagy hiányosnak vélt egészségügyi dokumentáció kiegészítését, kijavítását, amelyet a kezelőorvos, illetve más adatkezelő saját szakmai véleményének feltüntetésével jegyez rá a dokumentációra. A hibás egészségügyi adatot az adatfelvételt követően nem lehet törölni, hanem úgy kell kijavítani, hogy megállapítható legyen az eredetileg felvett adat.

A beteg jogosult a betegségével kapcsolatos egészségügyi ellátásának ideje alatt írásban felhatalmazni az általa meghatározott személyt a rá vonatkozó egészségügyi dokumentációba való betekintésre, illetve arra, hogy másolatot készíttessen azokról. Az egészségügyi ellátás befejezését követően csak a beteg által adott teljes bizonyító erővel rendelkező magánokiratban felhatalmazott személy jogosult az egészségügyi dokumentációba való betekintésre és arról másolat készítésére.

A beteg az életében, halálát követően pedig a házastársa, egyenes ágbeli rokona, testvére, valamint élettársa írásos kérelem alapján akkor is jogosult az egészségügyi adat megismerésére, ha arra a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, a testvér, illetve az élettárs, valamint leszármazóik életét, egészségét befolyásoló ok feltárása, illetve egészségügyi ellátása céljából van szükség, és más módon való megismerése, illetve az arra való következtetés nem lehetséges.

A beteg halála után törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, valamint örököse - írásos kérelem alapján - jogosult a halál okával összefüggő vagy összefüggésbe hozható, továbbá a halál bekövetkezését megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról - saját költségére - másolatot kapni.