Naomi Campbell 34 éves

Vágólapra másolva!
A Vénusz-testű szupermodell egyszerűen büszke arra, hogy idősebb lett. Május 22-én a brit szépség a partik partiját tartja majd meg, hogy megünnepelje barátaival 34. születésnapját.
Vágólapra másolva!

A Saint-Tropez-ben szervezett ünnepségen 800 meghívott, legkedvesebb barátai és ismerősei segítenek majd neki abban, hogy minden jól sikerüljön. A Cirque du Soleil is ott lesz, hogy emelje az est fényét és szórakoztassa a vendégeket.

A háromnaposra tervezett ünnepségsorozat csúcspontja egy "vörös és fehér" gálaest lesz, ahol minden vendég pirosba vagy fehérbe öltözve kell hogy megjelenjen.

Campbell, aki Alexander McQueen ruhakölteményét fogja viselni, elmondta, hogy egyszerűen csak részt vesz, és jól fogja érezni magát, nem szeretne különösebben a középpontban lenni. "34 éves vagyok, és ezt büszkén is vállalom. Soha nem hazudok a koromat illetően" - nyilatkozta a szeszélyeiről is híres modell.