Jogi ügyek: lakásvásárlási illeték, közös házassági név

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Férjemmel válni készülünk, van két gyermekünk, az egyik 17, a másik 20 éves. A gyermekek velem maradnak, a férjemé marad a fél lakás tulajdonjoga, de a haszonélvezet az enyém. Ez a megállapodás milyen előnyökkel és hátrányokkal jár számomra?

Amennyiben haszonélvezeti joga lesz a férje tulajdonrészén, akkor az azt jelenti, hogy ön birtokolhatja, használhatja és hasznosíthatja az ingatlant, a férje ezekkel a jogokkal csak akkor élhet, ha ön nem él velük. Ez természetesen azt jelenti, hogy a lakással kapcsolatos kiadásokat (pl. rezsi) is önnek kell fizetnie, a rendkívüli felújítási munkák azonban a tulajdonostársakat továbbra is közösen terhelik.

Az, hogy továbbra is tulajdonostársak maradnak, azt jelenti, hogy a közös tulajdont csak úgy tudják megszüntetni, hogy valamelyikőjük megváltja a másik tulajdonrészét, vagy közösen értékesítik az ingatlant, és a kapott vételáron osztoznak. Tekintettel arra, hogy a gyermekek hamarosan nagykorúvá válnak, és apjuk esetleges halálát követően a tulajdonrész őket illeti, az is lehet megoldás, hogy a nagykorúság elérését követően a gyermekeknek ajándékozza a tulajdonjogát, és önnek haszonélvezeti jogot alapítanak erre a részre.

* * *

Nővérem három éve meghalt. Sógorom legközelebbi hozzátartozója a bátyám és én vagyunk. Házasságukból nem született gyermek. Nem kellett volna ott lennünk a hagyatéki tárgyaláson?

A törvényes öröklés rendje szerint leszármazó hiányában a házastárs örököl. Amennyiben az örökhagyónak nem volt végrendelete, amelyben önöknek juttatott volna a hagyatékból, akkor a törvényes öröklés szerint önök nem örökösök, és a hagyatéki tárgyaláson sem kellett volna ott lenniük.

* * *

2004. június 9-én betöltöm az 57. életévemet. Már megkaptam a nyugdíjfolyósítótól a nyomtatványokat a nyugdíjazási kérelemhez. Viszont szeretném azt megtudni, hogy mennyi a felmondási időm 41 éves munkaviszony után, és azt le kell-e teljes egészében dolgoznom, vagy kifizeti a munkáltató? A felmondási idő alapulvétele mellett mikor nyújtsam be (dátum szerint) a nyugdíjazási kérelmet?

Amennyiben ön munkaviszonyban áll és nem közalkalmazotti vagy köztisztviselői jogviszonyban, és a munkszerződésében nincsen eltérés a munka törvénykönyvétől, akkor önt 41 év munkaviszony után 90 nap felmondási idő illeti meg. tekintettel arra, hogy nem a munkáltatója szünteti meg a munkaviszonyt, hanem ön mond fel, a munka törvénykönyve szerint nincsen lehetősége arra, hogy a felmondási dő valamennyi részéről felmentsék a munkavégzés alól, természetesen megegyezni meg lehet ebben a munkáltatóval. Amennyiben a felmondási idő valamennyi részéről felmentik, akkor erre az időszakra átlagkeresetet kell önnek fizetni.

A nyugdíjazási kérelmet mindezek tükrében célszerű a nyugdíjazás időpontja előtt legalább négy hónappal benyújtani.