Manók a lakásban

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

store.yahoo.comA legtöbb családban két gyermek él. Általában felmerül a kérdés: külön szobában lakjanak-e vagy együtt. Csak azért, mert van helyünk, nem muszáj két gyerekszobát berendezni. A gyerekek szeretnek egy szobában, sőt, néha akár egymás mellett is aludni. Az egy szobában altatás megoldás lehet egyes alvásproblémákra is, ugyanis együtt a gyerekek nagyobb biztonságban érzik magukat. Hihetetlen, de igaz, hogy csecsemősírásra általában nem ébrednek fel a nagyobb testvérek. A kicsit - amint már írtam -, fél-egy éves kora körül ki lehet költöztetni a felnőttek hálójából. Az éjszakai felsírást a mama sokkal előbb meghallja, mint hogy a nagyok felébrednének rá. Ez esetben feltétlenül hagyjunk égve egy kislámpát a szülői háló és a gyerekszoba közti útvonalon. Lehet, hogy elég egy éjszakai jelzőfény is. Külön szobára akkor van szükség, ha nagy a korkülönbség (4-5 évnél több), vagy, ha a gyerekek nagyon különböző temperamentumúak, és a nyüzsgősebb zavarja a nyugodtabbat az elmélyült játékban, tanulásban.
Kamaszkorban már szinte minden gyerek igényli a "magányterületet". Ha nincs hely külön szobára, legalább térelválasztással különítsünk el egy kuckót neki. Jó megoldás lehet az is, ha egy gyerekszobát és egy dolgozó-tanulószobát jelölünk ki. A gyerekszobában lehet randalírozni és aludni, a dolgozóban tanulni, olvasni, alkotni.

Bababörzehttp://www.familynet.hu/A Family.net honlapján babaruhákat, gyerekbútorokat, babakocsit, játékokat, kismamaruhát és más hasznos holmit cserélgethetnek, adhatnak-vehetnek. Cserenyaralást is szervezhetnek.

A kétgyerekes szobában fokozottan kell figyelni arra, hogy helytakarékos bútorokat vásároljunk, használjuk ki a helyiség magasságát is. Jelentős belmagasságnál háló-galéria kialakítása is szóba jöhet, de megoldhatjuk a problémát klasszikus emeletes, L alakban elhelyezett emeletes vagy magasított ággyal is. Az L alakú emeletes ágyat a szoba sarkában felállítva a felső ágy alatt kapunk egy kis kuckót, amit ágyneműtartónak, szekrénynek, polcnak, magas ágy esetén íróasztalnak vagy egyszerűen játszóhelynek alakíthatunk ki. Ez a megoldás ideális a tetőtéri gyerekszobában. A tető alatti ferde fal miatt ugyanis nem lehet hagyományos magasságba emelni a felső ágyat. Ha derékszögben állítjuk fel a fekvőhelyeket, az alul alvó gyereknek csak a lába kerül a felső ágy alá, ezért nem okoz kényelmetlenséget a két ágy közti kis szintkülönbség. Ugyanígy takarékoskodhatunk a hellyel, ha az ágyakat nem derékszögben, hanem hosszában, egymás fölött eltolva állítjuk fel. Tetőtérben ez az elhelyezés is megoldható "félemeletes" ággyal. Emeletes ágy esetén fontos, hogy vásárlásnál megvizsgáljuk a létra strapabíróságát. Jó, ha otthon a mászófelületre csúszásgátlót ragasztunk, hogy csemeténk még zokniban se kerüljön vészhelyzetbe.

Ha a két gyerek külön birodalmat akar, térelválasztóként használhatunk polcrendszert, szekrénysort vagy magát az ágyat is. Ha jobb híján szekrény kerül a szoba közepére, annak bizony elég ronda hátfala van. Ezt zsebes textilburkolattal, poszterrel, polcocskákkal vagy rajztáblával kendőzhetjük.

Ha megakadt a gyermeknevelésben, problémáira senki nem ad igazán használható választ, és valóban arról szeretne olvasni, ami igazán érdekli, írjon nekünk mamisuli@origo.hu! A Mami-suli írásait az olvasók kérdései alapján igyekszünk összeállítani.