A szerelem természete

Vannak, akik hamar egymásra találnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak, és vannak, akik kapcsolatból kapcsolatba esnek, és sehogy sem találják az igazit. Ennek ellenére minden szerelemben van olyan közös vonás, ami habitustól, kortól független.

Ágnes soha nem álmodozott habos-babos mennyasszonyi ruháról, mirtuszról, fátyolról, gyerekről és családról. Ehhez képest még húszéves sem volt, amikor feleség és anya lett. Ennek pedig huszonnyolc éve. Ezalatt a majd három évtized alatt voltak nehéz pillanatok, köztük olyan is, ami miatt majdnem mindennek vége lett, de végül minden rendbe jött, és mostanra tényleg úgy tűnik, "boldogan élnek majd, amíg meg nem halnak."

"Én nagyon fiús, vagány lány voltam, és bár voltak pasijaim, eszem ágában nem volt férjhez menni. Nem is gondoltam, hogy valakinek szüksége lesz rám" - meséli Ágnes.

"Amikor Józsival egyszer nagyon összevesztünk, sőt, már meg is beszéltük, hogy vége, akkor egyszer csak azt mondta nekem, hogy kár, mert mindig ilyen kis házsártos feleséget képzelt el magának, mint én. Megdöbbentem, mert nekem a házasság eszembe sem jutott addig. Ehhez képest tizenkilenc és fél évesen már anya voltam."

Abban Ágnes és József is teljesen egyetért, hogy náluk is létezett az a bizonyos lila köd, meg a lángoló szerelem, de egy idő után átalakult bennük "egy nagyon kellemes szeretetté", de ez sem állandó hőfokú.

"Hullámokban jön, vannak jobb, és rosszabb időszakok" - mondja József, Ágnes pedig hozzáteszi: "Régebben nagyobb hullámvölgyek voltak, mostanra azonban ez is elcsitult, maximum pár napig tart csak a 'haragszomrád'."

A nagyon nehéz helyzetekre visszanézve kiderült, hogy ő életükben a hetedik évben volt egy olyan mélypont, aminek majdnem válás lett a vége.

Simon doktor szerint valóban, a hetedik év a statisztika tanúsága szerint is kritikus pontja a házasságoknak. "Statisztikailag a hetedik év mutatja a válási csúcsokat, bár az első év után is sok a válás."

Szeretetéhség és alkalmazkodás

Ágnes és József furcsa módon pont a válásban látja a kettejük közötti harmónia kulcsát - igaz, a szüleik válásában.

"Egyikünk sem kapott egyetlen szülőtől elég szeretet" - magyarázzák -, "ezért mind a ketten elég szeretetéhesek vagyunk. Másrészt, mivel tudjuk, hogy milyen csonka családban felnőni, nagyon vigyáztunk arra, hogy ne ez a sors jusson a gyerekeinknek."

Szerintük leginkább azok válnak el, akik normál családban nőnek fel, mert fogalmuk sincs, hogy ezzel milyen rosszat okoznak a gyereknek. Ágnesék azt sem titkolják, hogy elég sok kompromisszumra van szükségük, és nem csak a másikhoz, de a körülményekhez is alkalmazkodni kell.

"Most, hogy már felnőttek a gyerekek, egy új kihívás következik" - mondja Ágnes, "megszokni, hogy újra kettesben vagyunk. De a mi házasságunkat ez megint egy kicsit harmonikusabbá tette, úgy éljük meg, hogy a figyelmünket nem három felé kell osztani, hanem van időnk csak a másikra figyelni."

A Nagy Ő

Sajnos a több évtizednyi harmónia nem mindenkinek jön össze, de az biztos, hogy a legtöbben a Nagy Ő-t keressük. De vajon létezik-e egyáltalán, a minket kiegészítő, számunkra rendelt tökéletes pár?

Simon doktor szerint igen. "Sőt, nem is egy Nagy Ő létezik." - mondja a szakember.

"Egy ember nagyon sok másik emberrel tud harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolatban élni. De ezekből nyilván elég csak egyet megtalálni. Ráadásul a Nagy Ő kérdése, csak a feltétel. Mert valóban van olyan ember, akivel együtt lehet élni, harmóniában, szerelemben, életünk végéig, akivel kiegészítjük egymást, de nagyon fontos, hogy egy kapcsolatot nem lehet ezzel letudni. A Nagy Ő is egészen icipici ő-vé fog alakulni, hogyha nem vigyázunk a kapcsolatra, és nem építjük, gondozzuk, ápoljuk, öntözgetjük és nem frissítjük meg újra és újra érzelmileg, és minden egyéb vonatkozásban."

Kovács M. Veronika