Uniszex könnyek

Vágólapra másolva!
Férfiember nem sír - gondoltuk sokáig, és valóban nem nagyon lehetett látni könnyes szemű férfit, sem a közéletben, sem a filmeken, sem a mindennapokban. Aztán valami megváltozott, és hímek érzelemkitörései egyre elfogadottabbak lettek. Ma már ott tartunk, hogy a síró férfi bátor, mert képes kimutatni az érzelmeit, míg egy nyilvánosan pityergő nő inkább kellemetlen, ideggyenge hisztérika. Férfikönnyek az etológus, és a pszichológus szemével.
Vágólapra másolva!

Csányi Vilmos humánetológus a hatvanas-hetvenes évek uniszex irányzataiban látja férfikönnyek elfogadásának nyitját.

"A hetvenes évek beat-nemzedéke már kevésbé hangsúlyozta a nem közti különbséget, ami a divatban - az öltözködésben, a frizurákban - is megnyilvánult, s ez befolyásolta az emberek viselkedését általában"- véli a szakember.

Csányi Vilmos arra is felhívja a figyelmet, ahogy a fiúk és lányok viselkedése emellett kultúránként is más és más, "hiszen, ha mondjuk két bushman gyerek összeverekszik, a felnőttek azonnal szétválasztják és békességre intik őket. A bushmanokról ugyanis azt tartják, hogy ők a föld legszelídebb emberei, ezzel szemben a dél-amerikai yanomamo indiánokat a legagresszívebb népként tartják számon. Náluk a verekedőket nem szétválasztják, hanem körbeállva bíztatják. A bushmanoknál nincs azzal semmi baj, ha egy férfi könnyezik, míg a yanomamoknál még a lányok is ritkábban pityereghetnek."

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy arra, ahogy az életünkben bekövetkező pozitív vagy negatív történésekre reagálunk, a hormonjaink is hatással vannak - sőt, egy vizsgálat során kiderült, hogy ez visszafelé is igaz.

"Bebizonyították, hogy az amerikai hadseregben egyértelmű összefüggés van a rendfokozat és a tesztoszteron szint között - mondja az etológus - olyannyira, hogy akit lefokoznak, annak a hormonszintje is csökken."

A csajok hogy vannak vele?

Péter szerint a nők maguk sem tudják, mit is szeretnének kőkemény, vagy ellágyuló pasit.

"Volt egy nagy szakításom, amit igyekeztem száraz szemmel rövidre zárni, mert féltem, hogy a végén egymás vállán zokognánk. Erre a volt barátnőm fűnek fának arra panaszkodott, hogy egy érzéketlen bunkó vagyok, aki sohasem szerette. Ezután egy másik komoly szerelmet érzelmes jelenettel, virággal, könnyekkel zártam, mire a nő közölte, hogy hányingert kap a rinyáló pasiktól. Hát akkor most mi a jó?"

Szendi Gábor, a Női Lapozó pszichológus szakértője nem érzi úgy, hogy ma már teljesen elfogadottak a férfikönnyek. Szerinte, "ha egy férfi elérzékenyül, akkor azt nőies viselkedésként éli meg, így megpróbálja visszaszorítani, mert az igazi férfi még ma sem gyengülhet el."

Mivel ez a sztereotípia nem csak a férfifejekben tartja magát stabilan, így az érzékenység megítélése is lehet személyenként más. Ráadásul a női és a férfi sírás között is különbség van.

" A nők inkább a feszültséget vezetik le, az érzelmeiket fejezik ki a zokogással, míg a férfiaknál a könny a gyász, a veszteség jele" - mondja a szakember. "Ezért, ha a férfi "női okokból" sír, az még inkább elfogadhatatlan."

Emberből vannak

Egészen más a helyzet a közszereplők könnyeivel, érzelmeivel.

Szendi Gábor példaként Kennedy és Nixon elnökjelölti tévévitáját, amikor könnyekről ugyan nem volt szó, de egy pillanatra megbillent a tökéletes koreográfia, és a kemény verbális pengeváltást megszakította egy apró baki: Kennedy véletlenül leöntötte magát kávéval. A kampánystáb egy emberként esett pánikba, vajon hány százalékot veszített a kétbalkezes elnökjelölt. Másnapra viszont kiderült a választók úgy értékelték: Kennedy is olyan emberből van, mint ők, ezért még jobban szerették.

"Az elérzékenyülő politikus is hasonló reakciót válthat ki" - magyarázza Szendi Gábor.

Times Online Erzsébet királynő Diana walesi hercegnő halálakor tanusított könnytelen gyászát hozza fel példaként. "A királynő viselkedése komoly ellenszenvet váltott ki az emberekből, amikor Diana hercegnő halálakor úgy tűnt: annyira se rázza meg menye halála, mint egy vadidegené. Csak az összeszorított száj jelezte a gyászt. Tony Blair viszont hangja megbicsaklott Diana hercegnő búcsúztatóján, és bár könnyeknek nyoma sem volt, mély empátiát tulajdonítottak neki, és népszerűségi indexe igencsak megugrott."

Kovács M. Veronika