Amikor a munka már betegség

Korunk egyik gyorsan terjedő civilizációs betegsége a munkamánia. Olyan függőség, amelyben a munka már-már drogként funkcionál, az ember életének értelmévé, mindennapjainak legfontosabb tevékenységévé válik, és egészen háttérbe szorít mindent, a magánéletet, a társas kapcsolatokat, mindazt, amiért élni érdemes. A munkafüggőség az az állapot, amikor a napi vagy mindennapi 12, egyeseknél 18 órás munkavégzés igénye már nem külső kényszer hatására jelentkezik, hanem belülről fakad.

A munkamániásnak a végső szakaszban fizikai fájdalmai vannak, szív-, gyomor-, ízületi panaszok jelentkeznek, van, akit álmatlanság, hányingere gyötör, magas a vérnyomása, sokan neurotikus tüneteket produkálnak, pánikérzéssel vagy depresszióval keresik fel az orvost.

A lány, aki beleájult a hivatásába

Szombat este volt. A harmincas, értelmiségiként dolgozó fiatal lánynak semmi dolga nem akadt. Egyedül élt, az a néhány barátja, akivel kisebb-nagyobb rendszerességgel tartja a kapcsolatot, nem ért rá. A lány ahhoz most túl fáradt volt, hogy - ahogyan egyébként szokta - dolgozzon. Arra gondolt, elmegy moziba. Kikutatta, hol játsszák a vágyott filmet a legolcsóbban. Mindössze egy telefonjába került, és a jegye máris megvolt. Aztán tett-vett, összeírta a következő heti munkáit, majd fél kilenckor beült az autójába, hogy a kilenc órai vetítetésre idejében odaérjen. Jó érzéssel töltötte el, hogy szórakozni megy, idejét sem tudja, mikor volt azelőtt moziban. Miután átvette a jegyét, elfoglalta a helyét. A vetítés nem kezdődött el idejében. A közönség egyre türelmetlenebb lett, a lány pedig úgy érezte, szétrobban a feszültségtől. Nehezen érti meg, ha valaki nem pontos. Szerinte az életnek rendje van, a munka az első, a pénzért sokat kell dolgozni, sőt a munkát idejében kell elvégezni, ha kell, hát nem kérdés, hogy túlórázik. De a film csak nem akart kezdődni. Aztán amikor mindössze tíz perc késéssel megjelentek az első képkockák, a lányt valami fojtogatni kezdte. Úgy érezte, nem kap levegőt. Nem emlékszik, mennyit látott a filmből. Csak az maradt meg benne, hogy kijött a teremből. A táskájából elővette a mobilját, de arra már nem futotta, hogy hívást kezdeményezzen. A teste nem engedelmeskedett az agy parancsának, és összeesett az utcán. Hiába akadt segítsége, újra és újra elájult. Kórházba került. Az orvosok nem találták meg az ájulás okát. A lány tudta, hogy klasszikus értelemben nem beteg. A hordágyon fekve kereste az eszméletvesztés okát. Hiába. Másnap a lakásból sem tudott kimenni, pedig tudta, hogy dolgoznia kell. Barátai unszolására azonban be kellett látnia, hogy ez most nem fog menni. Zokogni kezdett. A sírás viszont felszabadította a gátakat, az elfojtott érzelmeket. Rájött, hogy nem is olyan rossz otthon zenét hallgatni, könyvet olvasni vagy egyszerűen csak úgy lenni. Olyanokat tenni, amik szebbé tehetik a mindennapjait, és nemcsak a munkára koncentrálni.

Veszélyeztetett szinglik

A munkamánia leginkább a menedzserek betegsége. Egy felmérés szerint 65-70 százalékuk heti 60 órát is dolgozik, és közülük minden második a hétvégét is munkával tölti. Általában vállalatok közép- vagy felsővezetőit éri utol a munka "szenvedélye", ők azok, akik egyéni felelősséggel járó döntéseket hoznak, állandó időprés és feszültség alatt kell dolgozniuk, döntéseiktől emberek garmadájának megélhetése múlhat. Sokan járnak közülük ugyan sportolni: fallabdázni, teniszezni, de ezeket a játékokat is ügyfeleikkel és nem barátaikkal, szeretteikkel teszik.

Azok is lehetnek munkamániások, akik csupán a munkaidejüket töltik a munkahelyükön, ám másod- vagy harmadállást is vállalnak.

Különösen a 30 és 50 év közötti férfiak esnek a munkamánia áldozatául, az ő feladatuk a családfenntartás, ezért úgy érzik, többet kell vállalniuk, teljesíteniük.

Ma már azonban nemcsak magas beosztásban dolgozó, családfenntartó férfiak szenvednek a munkamániában, hanem egyre több nő, főleg a szinglik, vagyis azok, akik magukat tartják el.