Örökké kívánatosnak maradni

A mesék bezzeg mindig úgy érnek véget: és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. De vajon miért hallgatnak a mesék arról, hogy a legkisebb királyfi és a csodaszép királyleány 10-20 évvel a hetedhétországra szóló menyegző után már nem kívánja egymást? Hová tűnik a szenvedélyük? Miért nem égnek örökké izzó szerelemben, vágyakozásban egymás iránt? És ha már - törvényszerűen - elmúlik a forró vágy, hogyan hozhatnánk vissza?

- Milyen érzések múlnak el bennünk, ami miatt kihunyhat a szexuális vonzódás?
- Az emberek nagyon sokfélék, erre nehéz válaszolni. Van, aki képes a másikért mint szextárgyért rajongani, van, akinek érzelem nélkül nem megy a szex. A kötődésről írott cikkemre hivatkoznék: sokféle kötődési stílus van, és mindegyiknek más a szexualitáshoz való viszonya. Sokat számít az, hogy valakinek a nemi identitásában mi van. Ha valaki vonzó embernek tartja magát szexuálisan, az törekedni fog fenntartani ezt. Aki eleve fél a szexualitástól, mintegy kötelező programként (gyerek, házasság) hajtja végre, az előbb-utóbb könnyen lemond róla, mert eleve kudarc vagy frusztráció volt neki.

- Vannak fiziológiai okai is annak, hogy fokozatosan elmúlik a vágy?
- Mindkét nemben az életkorral csökken a nemihormon-termelés, vizsgálatok bizonyítják, hogy a házasságban élő férfiak tesztoszterontermelése a házasság hatására csökken. A tesztoszteronszintet, vagyis a férfi "fickósságát" jelentősen befolyásoló tényező a szociális dominancia és a sikeresség. Majomvizsgálatokból tudjuk, hogy a domináns pozicióba kerülő majomnak egy csapásra többszörösére nő a tesztoszteronszintje. A domináns pozicióra törés evolúciós gyökere a szaporodási lehetőségek növelése. Nem véletlen tehát, hogy politikusokkal, magas rangú vezetőkkel szinte mindig együtt járnak a szexbotrányok. A férfiak spermatermelését és tesztoszteronszintjét jelentősen befolyásolják még egyéb környezeti tényezők is, amelyek veszélyeztetik az apaságot vagy a pár megtartását.

- Mit tehetünk, hogy fenntartsuk a vágyat?
- A vágy fenntartása vagy visszaszerzése többek közt azon múlik, mennyire érzi "biztonságban" partnerét a másik. Itt nem arra gondolok, hogy meg kell csalni a másikat, hogy féltékennyé tegyük. A normális féltékenység a másik értékének állandó tudatából fakad, és motivál arra, hogy újra és újra meghódítsa a másikat. Ha érték a másik, akkor másnak is az, és más is megkívánhatja és így el lehet veszíteni. A partnerek célja, hogy mindennap bizonyítsák, jobban megéri velük maradni, mint vállalni az evolúciósan kockázatosabb partnerváltást. Ez az egészséges napi küzdelem a másik "kegyeiért", szeretetéért szerintem jó, és pezsgést visz a kapcsolatba. A túl egyértelmű birtoklás az, ami kiöli a vágyat. Sok ember megköveteli, hogy a partnere szakítson meg minden kapcsolatot más emberrel, pláne az ellenkező neműekkel, hogy biztonságban érezhesse magát. De ha ez sikerül, lassan megunják egymást. Mind a férfinak, mind a nőnek szüksége van arra, hogy átélje, párja minden nap hozzá tér vissza a csábításokkal teli emberi világból, vagyis megint ő győzött.

- A nők vagy a férfiak hajlamosabbak elveszteni a szexuális érdeklődést hosszú távon?
- A nők szexuális változatosság iránti igénye kisebb, mert számukra evolúciósan nem kifizetődő stratégia "meglátni és lefeküdni". Nekik az a "kifizetődő", ha ugyanazt a partnert tudják sokáig szeretni és kívánni. A nem szaporodást szolgáló szex ugyanis a monogám kapcsolat fenntartására lett kitalálva, az orgazmuskor felszabaduló oxytocin a kötődés hormonja. A férfiak viszont arra vannak programozva, hogy sok nőt ejtsenek teherbe, tehát számukra evolúciós előny, ha nem szűkülnek be egy kapcsolatra, és könnyen megkívánnak más nőket. A nőnek fontos a lelki élet, a férfi kiismerése, a férfiak alapvetően sokkal hajlamosabbak csak a szexért alkalmi kapcsolatokat létesíteni. Ebből következik, hogy a férfi sokkal valószínűbben unja meg állandó partnerét, hiszen az újabb és újabb nők meghódítására van programozva. Ugyanakkor a férfiak a kor előrehaladtával hajlamosabbak a monogámiára, hiszen evolúciósan költséges dolog mindig új partnerek után kajtatni, miközben saját utódjának felnevelését elhanyagolja.