Nehéz gyerekkor, rossz felnőttkori egészség

Megdöbbentő, hogy egészségi állapotunk alakulásáért csak kismértékben felelős a mindenkori egészségügyi ellátás. Az adatok azt sugallják, hogy a környezeti ártalmak mellett legnagyobb mértékben életmódunk hibáztatható a rossz egészségért, tehát magunk tehetünk arról, ha betegek leszünk. Tényleg így lenne? Vajon mennyire vagyunk képesek életmódunkat megfelelően alakítani és mitől függ ez a képesség? A világ különböző részein végzett vizsgálatok szerint a gyermekkori bánásmód minősége, a megfelelő érzelmi gondoskodás hiánya, a durva, elhanyagoló környezet közvetlen összefüggést mutat a felnőttkori depresszióval, és egy sor komoly testi betegségnek az átlagosnál jóval gyakoribb előfordulásával.

A felsorolt vizsgálatok olyan adatokra támaszkodnak, amelyek kérdőívekkel és az életút hivatalos adataival, mint az iskolai végzettség, foglalkozás, kórházi kezelések gyakorisága stb. jól megragadhatók. A gyermekkori ártalmak a durva elhanyagoláson túl csak finomabb elemzéssel deríthetők fel. A jól működő családhoz hozzátartozik az apa valamilyen mértékű részvétele a gyereknevelésben. Már régi kutatások is kimutatták, hogy olyan, egyébkén normális családokban, ahol az apa foglalkozása miatt rendszeresen hosszabb időre, akár félévekre is távol volt (tengerész, kamionos), a gyerekek esélye az iskolából való kimaradásra megkétszereződött. Egy újabb angliai vizsgálatban 8000 gyerek életútját vizsgálták, és úgy találták, hogy az apa jelenléte és bevonódása a nevelésbe a gyerek hétéves kora körül, az egyébként problémás családokban, megakadályozta a későbbi, serdülőkori zavarok kialakulását. Pszichoanalitikus szerzők kimutatták, hogy az apának a gyerek minden életszakaszában, csecsemőkorában, de még felnövése után is, jelentős funkciói vannak, amelyekkel a gyerek egészséges lelki fejlődését támogatja.

A nem megfelelő bánásmód finomabb felbontásban az anya-gyerek, majd a szülők-gyerek kapcsolat problémáira utal. Azok a vizsgálatok, amelyek a felnőttkori depresszió előfordulásának kockázatát kutatták, eljutottak a szociológiai tényektől, mint válás, felbomlott család, a pszichológiai tényekig, mint a szükséges érzelmi támogatás hiánya, ami jelentősen megnöveli a felnőttkori depresszió előfordulását. A korai érzelmi elhanyagolás és a későbbi lelki egészségi problémák között a csökkent, sérült önértékelés lehet a közvetítő.

Ezeket a problémákat pszichoanalitikusok is vizsgálják, és a korai kapcsolat lelki és biológiai működéséről ma már igen pontos tudásunk van. Mint arról már korábban is írtunk, a fejlődő csecsemő és kisgyerek bonyolult kapcsolati koreográfia szerint viszonyul anyjához. Ennek során alapozódnak meg azok a lelki építmények, mint az önbecsülés, a másik személy különállóságának felismerése, a másiknak, mint önálló elmeműködéssel rendelkező személynek a felismerése, egy másik személlyel való együttlét szabályainak elsajátítása stb., amelyek nélkül a későbbi társas életben, a tanulmányi és munkateljesítményben és az érzelmi kapcsolatokban alapvető zavarok fognak jelentkezni. Az ismertetett vizsgálatok ezeknek a hiányosságoknak a szociológiai következményeit ragadják meg és ezért csak bizonytalan társadalomjobbító javaslatokat tudnak megfogalmazni. A későbbi depressziók és megbetegedési kockázatok valódi megelőzése a korai lelki és testi fejlődés megfelelő körülményeinek biztosítása lenne. Ehhez nincsen szükség arra, hogy a család anyagi bőségben éljen, hiszen az érzelmi elhanyagoltság az ilyen családokban is gyakori. A problémát az jelenti, hogy a korai kapcsolatról szóló ismeretek, és pl. az anyai magatartás változtatásához szükséges szakmai segítség csak nagyon szűk kör számára hozzáférhető. Ennek kétségtelenül vannak anyagi okai is, de a fő akadályt a közfelfogás és a hivatalos orvosi álláspontok sok évtizedes elmaradottsága jelenti.

Lust Iván