Apám hálatlansággal vádol

Mit tehetünk, ha szüleink állandóan beleszólnak dolgainkba, még abba is, hogy mi legyen a házasodáskor felvett nevünk? Miért akarunk egyszerre megfelelni idős szüleinknek, ugyanakkor miért fogadjuk olyan nehezen a kritikát? Lust Iván válaszol.

Tisztelt Uram,

ahogyan írja, az Ön édesapja valószínűleg olyan háttérrel rendelkezik, ami megakadályozza abban, hogy elfogadja a szülő-gyermek kapcsolatban is szükséges kölcsönösséget, nem is beszélve a felnőttnek kijáró önállóságról, sőt a névhasználat modern újításáról. Életkorát tekintve nem hiszem, hogy ebben változni fog, ezt tudomásul kellene venni.

Azt hiszem, Ön is pontosan tudja, mire számíthat egy-egy találkozáskor vagy valamilyen változási szándék bejelentésekor. Ezt úgy kellene elfogadni, mint az időjárás alakulását, nincsen hatalmunk felette, viszont esernyővel, a ruházat megválasztásával védekezhetünk ellene és elfogadhatóvá tehetjük magunk számára. A szeretet lehetővé teszi, hogy egymást a gyöngéinkkel, ellenszenves tulajdonságainkkal együtt fogadjuk el. Tapintatosan kerülni lehet a nyílt konfliktusokat, persze nem feladva az önálló életet, önálló döntések jogát.
Tényszerűen apjának már régóta nincsen lehetősége beavatkozni. Ami történik, az tulajdonképpen szóbeli beavatkozás, aminek a kezelése, a mód, ahogyan Ön reagál rá, az az Ön hatókörében van, Önön múlik. Amivel az ilyen viszonyban az idős szülők tényleg hatni tudnak, az éppen a felnőtt gyerekeknek az a titkos vágya, hogy szülőjüktől elismerést, egyetértést, érzelmi támogatást kapjanak. Mint ahogyan a szülőnek ez is a feladatuk, ha már egyszer az utódok önállósodtak. Persze az idős szülő élettapasztalata alapján inthet óvatosságra stb., de nem kell, hogy jobban tudja, utódainak milyen bútor felel meg, milyen feleséget és milyen állást választanak maguknak. Az is megesik, hogy rosszul döntünk, de ennek a jelentőségét nem az adja meg, hogy az apánk, ugye, megmondta, hanem az, hogy mi magunk értsük meg, mit rontottunk el, hogy tudjuk máskor másképpen csinálni. Szóval, lehet fájdalmas, ha megerősítés helyett merev kritikát kapunk, de csak annyira, amennyire vágyunk az ellenkezőjére. Apja ilyen, így kell elfogadnia, nem kell örülni ennek, de ettől az oldalától érdemes minél inkább függetlenedni lelkileg. Ugyanis az ilyen ügyekben azért mindig van kölcsönösség - a szülőnek addig van hatalma, amíg a gyerekben él egy régi szülő-gyerek viszony képe. Ha ez emlékké halványul, akkor legfeljebb sajnáljuk és fáj, hogy apánk elszalasztja a jó együttlét alkalmait, de igazán nem befolyásol már bennünket - a vérnyomásunkat sem. Mindezt nem könnyű elérni, de érdemes törekedni rá.

Üdvözlettel
dr. Lust Iván