Hét igazság a nők orgazmusáról

Vágólapra másolva!
Be kell ismernünk, hogy mi nők nem szívesen beszélünk őszintén és nyíltan a szexről, különösképpen partnerünkkel. De most itt a szókimondás ideje, ezért annak reményében, hogy új megvilágításba helyezhetünk bizonyos dolgokat, megosztunk veletek hét alapigazságot a női orgazmusról, amit minden nőnek és partnerének tudnia kell.
Vágólapra másolva!

5. Nem minden orgazmus ugyanolyan intenzív érzés

Az orgazmusok úgy változhatnak, mint a jó borok. Némelyik egy gyors remegésben szikrázik, és vannak olyanok, melyek teljes testi élményt lobbantanak lángra hosszú, mézédes befejezéssel. Mindazonáltal az orgazmus egyik típusát sem szabad kívánatosabbnak tartani egy másiknál, különösen azért nem, mert sosem rajtunk múlik, hogy melyik jön. Ha az erősebb orgazmusokat többre értékeljük a gyorsabbaknál, akkor a teljesítmény miatti aggodalom és az elérésük miatt kialakuló frusztráció biztosan megmérgezi az élvezetet, bármi jöjjön is végül.

Ezzel kapcsolatosan a téma néhány szakértője azt állítja, hogy számos mód van a női orgazmus fokozására. A Kegel-gyakorlatok, melyek a medence alján elhelyezkedő izmok ismételt összeszorítását foglalják magukba, olyan technikát képviselnek, mely erősítik a hüvely, végbél és húgycső körüli izmokat.

Bizonyos további technikák, mint az, hogy a nő majdnem eljuttatja magát a csúcsra, de a döntő pillanat előtt a csikló helyett a G-pontot ingerli tovább, szintén erősítheti az orgazmust, amikor végül eljut odáig. A mély hasi légzés ellazítja az erogén zónát, és növeli az élvezetet, csakúgy, mint a medence ringatása.

Aztán persze sok nő képes a többszörös orgazmusra, amivel megkétszerezheti vagy megháromszorozhatja élvezetét. A többszörös orgazmus témájával kapcsolatban a szexterapeuták véleménye az, hogy a legtöbb nő képes arra, hogy egynél több orgazmusa legyen ugyanazon szeretkezési sorozaton belül, de ehhez - csakúgy, mint amikor egyetlen orgazmus elérését tanuljuk - némi gyakorlás és néhány titok ismerete szükséges. Az egyik az, hogy a csikló általában túl érzékeny az első orgazmus után ahhoz, hogy újra közvetlenül izgassák és nem vágyik az érintésre, tehát ha a kettős élvezetet célozzátok meg, akkor várjatok legalább egy percet, mielőtt onnan folytatjátok, ahol abbahagytátok.

6. Az észben több hév van, mint egy vibrátorban!

Az agyunk felelős a szexuális gátlásokért, agyunkat pedig nagyban befolyásolja, hogy mennyire bízunk meg a másikban.

Ahhoz, hogy a nő orgazmusra alkalmas szellemi állapotba kerüljön, például bíznia kell benne, hogy partnere:
- nem fog megbotránkozni vagy mulatni az ő szexuális eksztázisán,
- ugyanúgy aggódik az óvszer állapota miatt, mint ő,
- és ugyanolyan szent dologként veszi majd figyelembe a "cselekmény" előtt a nő által megszabott irányvonalakat, mint a szerda esti futballt.

Az orgazmus akkor is valószínűbb, ha a partnerek közti érzelmi kapcsolat hibátlanul működik, hiszen az előjáték az, ami fellobbantja bennünk az érzelmi lángolást. A szemkontaktus, beszélgetés és a gátlások feloldása finom és stimuláló masszázsként segíti elő a női gondolkodás "szeretkezési sebességre" való átállítását.

Mindazonáltal, gyakrabban, mint ahogy azt a nők beismerik, szeretkezés közben még akkor is máson jár az eszük, miközben testük (!) és partnerük mást akar. Elkezdenek a számlákon, a teljesítésre váró megbízáson, a holnap délben esedékes projekten rágódni. Amikor bekövetkeznek az ilyen mentális katasztrófák, a nők arra az alkalomra vagy elbúcsúznak az orgazmustól, vagy lasszóval befogják a nem odaillő gondolatokat, elnyomják őket, és újra az erotikára koncentrálnak. Persze ezt könnyebb mondani, mint csinálni, de néhány trükk megéri a próbálkozást. Például koncentrálj barátod hangjára és lélegzésére, ha elkezd máson járni az eszed, vagy a különböző érzésekre, ezáltal elzárva minden mást az agyadtól. Megpróbálhatsz párbeszédet kezdeményezni partnereddel, melynek során csak arról beszélgettek, amit éppen csináltok. Ha erotikus képekre és jelenetekre gondolsz, sőt meg is osztod őket barátoddal, segíteni fog abban, hogy az agyadat "orgazmus üzemmódba" állítsd.

Sok nő stresszessé válik, amiért olyan sok időbe telik, hogy orgazmusa legyen. Mivel sokukat társadalmilag mások (különösen a férfiak) kielégítésére nevelték és önmagukra, illetve saját élvezetükre utolsóként gondolnak, pszichológiai kihívást jelenthet nekik ellazulni, illetve engedni, hogy orgazmusuk saját harmóniájának megfelelően jöjjön. Ez nyugtalanságot idézhet elő, különösen akkor, ha ezzel egyidejűleg azon is aggódnak, hogy társuk elunja magát, elbátortalanodik vagy a saját élvezete miatt türelmetlenkedik.

Íme egy kis titok: a legtöbb szerető (hacsak nem szexuálisan önző) mérhetetlen élvezetét leli abban, hogy nézi vagy elősegíti, amint társa szexuálisan aktiválttá válik. Tehát senki ne érezze magát bűnösnek a rázúduló figyelem miatt, és egyszerűen hagyjon figyelmen kívül minden olyan nézetet, miszerint a szex csak a partner kielégítéséről szól. A szeretkezés lényege adni és kapni!