Jogos önérvényesítés

Ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk akaratunkat, nem elég ismerni jogainkat. Meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat is: a passzív önfeladás ugyanúgy ritkán vezet eredményre, mint az agresszió. A saját érdekeink érvényesítéséhez mindig együtt kell működnünk másokkal, de annak is tudatában kell lennük, hogy másoknak is ugyanolyan jogai vannak, mint nekünk. Nemcsak saját magunkat kell tehát elfogadni, hanem a többi embert is.

A kudarc is benne van a pakliban
Aki jogait készül megvédeni, legyen felkészülve arra, hogy ez nem megy mindig simán. Ilyenkor következik vagy az állhatatosság vagy az alkudozás.
Az állhatatosság lényege: nem tágítunk, de fokozzuk a nyomást. További rugdosásra határozottan így szólunk: "Kértem, hogy ne rugdossa a székemet, de továbbra is rugdossa. Határozottan kérem, fejezze ezt be." És ezt elmondhatjuk még tovább fokozva: "Ismételten kérem, hagyja abba a rugdosást. Ellenkező esetben szólni fogok a biztonsági szolgálatnak." Persze, ha nincs biztonsági szolgálat, vagy maga a biztonsági őr rugdosná a székünket, akkor dönthetünk úgy, hogy jogunk van visszavonulni, elmenni a moziból vagy más megoldást választani. És persze jogunk van nem vereségként megélni azt, ha a nyers erőszak miatt nem tudjuk jogainkat érvényesíteni.
Alkudozásra akkor kerülhet sor, ha a másik vitatkozik. Vagy ha kiderül, hogy neki is vannak jogai. Mondjuk határidőre szeretnénk egy munkát elvégeztetni. Jogunk van hozzá? Igen. De ha a másik azt mondja, ez lehetetlen (ehhez joga van), akkor sem kényszerülünk ezt elfogadni. Javasolhatunk egy másik időpontot vagy engedményt az árból. Egyszer olvastam egy könyvben, hogy a könyv szerzője még egy fix áras hűtőszekrényre is sikerrel alkudott az áruházban. Hiszi a piszi, mondtam akkor magamban. Aztán egyszer monitort mentünk venni, de amit kinéztünk, abból csak a kiállított darab volt. Jogom van új árért új monitort kapni? Igen. De ha nincs új monitor? Odafordultam az eladóhoz és így szóltam: "Ez a monitor ki tudja mióta megy itt. Nem lehetne olcsóban elvinni?" Meglepetésemre azt felelte, hogy beszél a főnökkel. És haza tudtuk vinni olcsóbban.

Csak semmi harciasság
Az asszertív tanfolyamokról kirajzó emberek alig várják, hogy megvédhessék jogaikat. Ez nem a legjobb hozzáállás. Az igazán önérvényesítő ember nem azt gondolja, hogy neki itt ki kell vívnia valamit, hanem az, hogy valami nyilvánvaló dolgot kell a másik tudomására hozni. Mert szegény, például nem tudja, hogy nem szeretem, ha helyettem döntenek. Ha ezt kétségbeesett agresszivitással akarjuk tudatni a másikkal, eleve azt sugalljuk, hogy rajta áll, van-e nekünk ehhez jogunk. Jogunk van, legfeljebb ő nem ismeri el. Az önérvényesítés nem szabadságharc, hanem figyelmeztetés az emberi normákra. De olykor mi is megszegjük akaratlanul is mások jogait. Jogunk van tévedni, de ha ezzel kárt okoztunk a másiknak, neki meg joga van kárpótlást kapni. Jogunk van kérni, de a másiknak joga van a visszautasításhoz. A buszon huzat volt. Kértem az ablaknál ülő nőt, hogy csukja be az ablakot. Rám förmedt, hogy akkor ő megfullad. Megértettem, hogy valószínűleg klausztrofóbiás, és csak így tudja elviselni az utazást.
Az önérvényesítés nem csupán külső máz. Fontos, hogy megtanuljuk önmagunkat és másokat elfogadni és becsülni. Az önérvényesítés nem elv és nem kötelező. Lehetőség. Nem vagyunk rossz emberek, ha nem vagyunk mindig önérvényesítők. Jogunk van kitenni a táblát: "Ma az önérvényesítés szünetel."

Szendi Gábor