Szociális fóbia

Vágólapra másolva!
Már az iskolai felelés is rémálom volt. Izzadt, dadogott, semmi nem jutott eszébe, csak szeretett volna még élve visszajutni a padjába. Azt hitte, majd kinövi. Most felnőttkorára még rosszabb. Ha többek előtt meg kell szólalnia, már csak a gondolatra is kiveri a víz, belevörösödik, keze remeg. Jó esetben meg tud szólalni, de hangja mintha nem is az övé volna. Esküszik rá, hogy sajnálkozva összenevettek a háta mögött. S míg más "normálisok" imádják a bulikat, ő ilyennek képzeli a poklot.
Vágólapra másolva!

A szociális fóbia "felfedezése" a tudomány számára 1966-ban történt meg. Addig is volt, addig is szenvedtek tőle, de ekkor kezdték kutatni. Hamarosan kiderült, hogy vannak szociális fóbiások, akik csak bizonyos helyzetektől szoronganak (leggyakrabban a nyilvános beszédtől), míg mások majd' minden szociális helyzetben tudnak szorongani. Utóbbit elnevezték generalizált szociális fóbiásnak. A pszichiátriai diagnosztikus rendszerben van azonban egy un. elkerülő személyiségzavar kategória is, amely erős átfedést mutat a generalizált típussal. Mindkettő közös jellemzője, a félénkség, az alkalmatlanság érzése, az emberi kontaktusok kerülése, a megszégyenüléstől való félelem, stb. Számos vizsgálat mutatott rá arra, hogy a pszichiátriában használatos diagnosztikus kategóriák felületesek, primitívek, csak durva osztályozást tesznek lehetővé. Úgy képezi le az emberi problémák sokszínű mintázatát, mint az afrikai vadász a vadakat: nagy állat és kis állat. Egyikre dum-dum, másikra normál puskagolyó kell.

Stefan G. Hofmann és munkatársai 2004-ben egy jóval cizelláltabb, hat alcsoportból álló rendszert javasoltak.

A szociális fóbia mechanizmusai

Az első, "félelmi" típusba azok tartoznak, akiket elsősorban a szociális helyzetekrekialakuló testi tünetek, vagy pánikrohamok jellemeznek. Ők a testi tünetektől vagy a pániktól félnek, s kevésbé tartanak a negatív értékeléstől. Egy fiatal fiút pl. -a szerinte- erős izzadása zavarta. Az ilyen tünetek esetén sosem maga a tünet az igazi probléma, hanem az, hogy az illető szégyelli, ezért betegesen igyekszik "nem izzadni", vagy izzadását titkolni. De ide sorolható az elpirulós-típus is. Meglepő módon a vizsgálatok nem igazolják, hogy az elvörösödéstől rettegők jobban elszíneződnének másoknál, ők mégis, bizonyos testi jeleket (arcmelegség, stb.) a kivörösödés biztos jeleként élnek meg. Egy pirulós hölgyet arra kértem, mindig szóljon, amikor úgy érzi elpirult. Rögtön közölte is, hogy elég volt beszélünk róla, ő már lángvörös. Kértem, nézze meg magát a tükörben. Hosszas vonakodás után volt csak hajlandó erre, és akkor meglepődött, mert arca, bár izgatottságot árult el, vörös nem volt.

A második típust Hofmannék "szorongásos"-nak nevezik. Míg a "félősek" a szociális helyzetben kialakult tünetektől ijednek meg, ez a típus előre vetített szorongása miatt eleve kerül minden szociális kihívást.

A harmadik típus a "félénk". A félénkség egy temperamentum sajátosság, amelynek lényege az újdonságtól, ismeretlentől való félelem. Mivel a szociális ingerek igen összetettek és nehezen kontrolálhatók, a félénk vagy gátolt temperamentumú emberek közt igen sokan válnak szociálisan félénkké vagy fóbiássá.

Van aztán a fokozott "éntudatossággal" jellemezhető csoport. Ahogy Erving Goffman szociálpszichológus egy tanulmányában írta, a szociális szorongáskor az ember nem a társalgásra figyel, hanem önmagára, ahogy éppen mond valamit. Fókuszban az "Én". Na ennek aztán az szokott a vége lenni, hogy nyelvünk összeakad, össze-vissza beszélünk, végül csendben megsemmisülünk.

Az eddigi típusba akár sikeres vezetők is tartozhatnak. De a most következő alcsoportot leginkább "csinovnyik"-nak nevezhetnénk, mert akik ide sorolhatók, azok állandóan és mélyen átélik alárendeltségüket, és ettől aztán állandóan alázatosak, mukkanni sem mernek, mindig attól félnek, kit bántottak meg, mikor mondtak rosszat. Kerülik mások tekintetét, orruk alatt motyognak, evolúciósan jól bevált technikákkal hirdetik: "ne tessék bántani, én vagyok a Szerencsétlen".

Végül igen érdekes a "haragos" alcsoport, mert ki gondolná, hogy a kontrolálatlan harag és ellenségesség is vezethet szociális fóbiához. A megszégyenülés ugyanis egyesekben szoros kapcsolatot mutat a mások iránt érzett tehetetlen, ki nem fejezett haraggal és mások hibáztatásával.

Hofmannék és mások osztályozási kísérletei arra utalnak, hogy a szociális fóbia igen összetett jelenség gyűjtőfogalma.

A szociális fóbia és az ő gyógyszerelése

Miért is jó nekünk azt tudni, hogy a "szociális fóbia" úgy egzakt diagnózis, mint mondjuk a tüdőbetegség. Hát azért, mert így kevésbé hisszük el, hogy "szociális fóbiára" ez a gyógyszer jó, meg az a gyógyszer jó. Természetesen az antidepresszánsok az egyik csodafegyver, a másik meg a nyugtatók. Vagyis a dum-dum golyók meg a normál töltények.

A gyógyszeres kezeléssel szemben azonban komoly aggályok merülnek fel még a biológiai pszichiátriai kutatás oldaláról is. Szociális fóbiában az agykutatók szerint elsősorban nem a szerotonerg rendszer érintett, tehát eleve nem várható nagy durranás a szerotonerg rendszerre ható antidepresszánsoktól. A hatástani vizsgálatok nem is igazán lehengerlőek, a mellékhatások annál inkább. Tone Tangen Haug és munkatársai 2003-ban jelentették meg egyéves követéses vizsgálatukat, melyben az antidepresszánssal kezeltek a 22 hetes kezelés végeztével romlani kezdtek, míg a placebo csoport és a viselkedésterápiával kezelt csoport a kezelés vége után is tovább javult, ami különösen a placebo esetén meglepő.

A szorongáscsökkentők a szedés alatt hatásosabbak, de már a kísérleti patkányok is tudják, hogy ezek a szerek csak addig hatnak, amíg adják őket. Vagyis nem gyógyítanak meg, nem kapcsolják ki a ketrecbe vezetett áramot, csak fásulttá teszik a patkányt az áramütéssel szemben.

Próbálkoznak egészen másként ható gyógyszerekkel is, a meglepő az, hogy mindegyik "hatásos". Ezt úgy kell érteni, hogy a betegek egy része némely tünetben javul a szedés alatt, majd visszaesik a gyógyszer elhagyását követően.

Az emberi lélek bonyolult. Ahogy nem lehet kalapáccsal órát javítani, úgy nehéz elhinni, hogy egy vegyület átírja valakinek a tapasztalásrendszerét, emlékeit, reakciómódját.

Szociális fóbia és pszichoterápia

A szociális fóbia hátterében sokkal jellemzőbb a már gyermekkorban megjelenő szégyenlősség, mint a látványos traumák, vagy elfojtott konfliktusok. A szociális értéktelenség érzést, gátlásosságot természetesen a családi környezetben is el lehet tanulni, de a kezelésnek nem rejtett emlékek felkutatására kell irányulnia, hanem arra, hogy megfelelő gondolkodási manőverekkel és viselkedéssel a szorongást csökkentsük, majd meg is szüntessük. A kognitív-viselkedésterápia, mint minden pszichoterápia, testre szabott, vagyis attól függ a kezelés fókusza, kinek milyen reakciómód áll a szociális szorongásai hátterében. Akinél a gondolati (kognitív) aspektus erős, tehát szorongásait a szociális helyzet (beszéd, szereplés, evés, mások figyelme) értelmezése és értékelése határozza meg, annál a gondolatok megkérdőjelezése, átértékelése, új értelmezési lehetőségek keresése a megoldás útja. Akinél a testi tünetek dominálnak, ott relaxációs technikák, a tünetek átértelmezése, a katasztrófizálás megszüntetése a cél. Az un. expozíciós viselkedésterápiás módszer azt jelenti, hogy a pácienst a fokozatosság betartásával konfrontáltatjuk a szorongató helyzettel, és mivel közben már megtanulta szorongásait különféle technikákkal csökkenteni, ezért azt fogja tapasztalni, hogy az addig kontrolálhatatlan szorongás nem "szabadul el". Félelem-kioltásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során a korábban félelmetes szituáció lassan elveszti félelmes jellegét az ismételt gyakorlás hatására.

Enyhébb szociális félelmektől "házilag" is meg lehet szabadulni a negatív feltevések megkérdőjelezésével és a szorongató helyzetek ismételt megoldásával. Ám, ha nem boldogulunk, jobb pszichoterápiásan képzett szakemberhez fordulni, mint görgetni magunk előtt a szociális fóbia egyre növekvő terheit. Melyek előbb-utóbb úgyis maguk alá temetnek minket.

Szendi Gábor