Nincs két egyforma gyerek

Örökölhető-e a bepisilési hajlam? Ha egyszer szobatiszta volt, akkor miért pisil be megint? Miért verekszik egy két és féléves, és hogyan lehet leszoktatni erről? Miért nem fogadja el egy kisfiú, ha a szülei babusgatni szeretnék? Mi köze a testvérféltékenységnek a verekedéshez, és hogyan lehet elejét venni? A Mamisuliban Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.

36-33 éves pár vagyunk. Van egy kisfiunk, decemberben lesz két éves. Kicsit irigykedve figyelem azokat a családokat, akiknek a kicsinye odabújik az apukához vagy anyukához, és akár hosszú percekig képes a szülei ölében megmaradni. A mi kisfiunk kevésbé tolerálja a testi kontaktust, és nem nagyon van rá igénye.
A párommal szeretet teli kapcsolatban élünk. Nincsenek káros szenvedélyeink, kiegyensúlyozott életet élünk. A kicsit terveztük, gyakorlatilag a fogantatása óta teljesen rá koncentrálunk. Fél éves koráig szopott. A munkámból adódóan havi 7-8 teljes napot (24 órát) vagyok az otthonunktól távol, ám az összes többi időt a családdal töltöm. A párom otthon van a kicsivel. Szinte az összes szabadidőnket a szemünk fényével töltjük, és ez minket is kielégít - szeretünk vele foglalkozni, játszani, és mindenünk a kicsi. Persze megvan a magunk hobbyja is, de igyekszünk az időnket úgy beosztani, hogy amikor a fiunk ébren van, akkor reá tudjunk összpontosítani.
A fejlődésében semmi rendellenességet nem tapasztalunk, talán még "ügyesebb" is, mint a vele egykorú társai. Mostanában rettentően eleven, de hát ez természetes is. Viszont szinte kivétel nélkül mindig elutasítja az érintést, a simogatást, és nem is tudok visszaemlékezni egyetlen esetre sem, mikor magától odajött volna anyához/apához, hogy leüljön elé az ölébe, hogy hozzábújjon, mikor fáradt.
A kezdetektől fogva külön szobában és ágyban alszik. Valószínű, hogy ennek is köze lehet ehhez a furcsa szokásához. Ha álmos, nemhogy az anyjához bújna, de nem is tűri az érintést sem, eltolja az ember kezét. Ha belemélyed egy játékba vagy egy rajzfilm nézésébe (ritkán néz tv-t) és megpróbáljuk megsimogatni, rögtön elhúzódik. Ha kézbe vesszük, nem ellenkezik ugyan, sőt, ő is szokott néha felkéredzkedni az anya/apa karjaiba, ha sétálunk és kicsit elfárad, de semmi bújás, csak tisztán funkcionális eme cselekedete.
Félreértés ne essék, amúgy a lelkivilága is kiegyensúlyozottnak tűnik. Rengeteget mosolyog, boldog, szeret játszani, sétálni velünk. Három hónapos kora óta járunk vele babaúszásra is, és nagyon élvezi. Itt természetesen állandó a közelség, ez nem is zavarja. Ha valamit szeretne kérni, akkor kézen fog és odavezet: tehát alapjában véve nem elutasító teljesen.
A szeretetből való közeledés illetve a biztonságérzetet adó anyai közelség az, amire neki látszólag nincs és nem is volt szüksége.
Kérdésem: ez lehet korából fakadó természetes reakció? De akkor miért ilyen már a kezdetek óta? Lehet, hogy hiba volt rászoktatni a külön szobában való alvásra? (Ez nem okozott neki problémát, bár való igaz, hogy néha hisztizik lefektetéskor. Viszont ha kivesszük az ágyából,
képtelenség magunk közé fektetni vagy akár egy szobában elaludni vele. Ilyenkor nagyon éber marad, még ha fáradt is). Lehet valahogy ezen finoman próbálkozva változtatni (pl. megfelelő közös játékok, birkózás, stb.)? Vagy egyszerűen csak "genetikailag" ilyen természetű?

Egy másik, mostanában felvetődő probléma, hogy az utóbbi időben kicsit agresszív is, dühös, ha nem sikerül valami és próbálkozik. Viszont egyre többször lesz mérges, dühös, olyannyira, hogy sikításban fejezi ki nemtetszését, sőt, néha próbál pofozkodni is.

Elképzelhető, hogy kisfiát valamilyen testi érintésből (vagy annak hiányából) adódó kellemetlen élmény érhette a korai csecsemőkorban. Önmagában a külön szobában alvás nem okozhat ilyen elutasító viselkedést, viszont az altatás rosszul megválasztott módja igen.
Az is lehetséges, hogy ő olyan típus, aki nem kedveli a szoros testi kontaktust. Ő másként kedveskedik, és más csatornán (pl. verbális, vizuális) jövő szeretet kifejezést igényel, mint ahogy azt Önök szeretnék.
Próbálják összehangolni az igényeiket! Figyeljék meg, hogy kisfiuk hogyan fejezi ki a szeretetét Önök iránt és olymódon viszonozzák is neki! Ha rajzzal kedveskedik Önöknek, akkor lerajzolhatják, mennyire szeretik Önök is őt (pl. mint Micimackó a mézet).
Ugyanakkor azt is kifejezhetik, hogy Önöknek milyen jól esik megölelni őt, és időnként megkérhetik, hogy engedje magát kicsit szeretgetni. Ha nem egyezik bele, ne erőltessék csak finoman próbálkozzanak, ahogy eddig is tették!

A dühkitörések teljesen természetes reakciók ebben a korban. Arra viszont ügyeljenek, hogy megfelelő mederbe tereljék, ne engedjék a mások felé irányuló agressziót. Ilyen esetekben határozott hangon mondják neki, hogy nem szabad megütni a másikat és állítsák le a mozdulatot, ha észreveszik, hogy mire készül. Minden jót és további kellemes élményeket kívánok kisfiukkal!