Minden a tálaláson múlik

Mit tehetünk, ha álláskereséskor a tanácsadó cég felháborítóan viselkedik? Rontja-e az elhelyezkedésünket, ha gyakran váltunk munkahelyet? Hol induljon el a munkakeresésben egy külföldről hazatért szakember? Hol keresgéljen egy több nyelvet beszélő lány, aki a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni? Karrier-tanácsadónk, Szöllősi Ágnes válaszol.

49 éves vagyok , 3 felsőfokú diplomám van és 3 idegen nyelvet beszélek folyékonyan. 23 éves munkaviszonyom van, 14 évet töltöttem el többségében nemzetközi cégeknél logisztikai vezetői pozícióban, tehát felső vezetésben. Nem panaszkodom, sikeres pályát futottam be, habár sokszor váltottam munkahelyet, nem voltak soha elhelyezkedési problémáim.

De azért mégis van egy dolog, ami nagyon zavar, és hangsúlyozom, sokan mások így vannak ezzel. Karrierem során többször kerültem abba a helyzetbe, hogy tanácsadó cégeknél próbálkoztam új állás felkutatásával.

A kérdésem a következő (nagyon remélem, kapok választ a weboldalukon és nem lesz kitérő, mellébeszélő): Miért van mindig az az érzése annak a pályázónak, aki egy tanácsadóval ül szemben egy - akár vallatócellának is mondható - szobában, hogy a tanácsadó első és legfontosabb teendője, hogy a pályázót beletapossa a földbe? Miért kell a tanácsadónak elsősorban arra koncentrálni, hogy bebizonyítsa, a pályázó nem ért a szakmájához, tudása hiányos, nincs megfelelő tapasztalata? Hogy van az, hogy egy pár éves tanácsadói múltál rendelkező, esetleg nyelveket beszélő jogász vagy bölcsész, ipart csak tévében látott, első ránézésre eldönti, a vele szemben ülő pályázó, aki esetleg többéves sikert is a háta mögött tudhat, nem alkalmas arra a feladatra, amire pályázik?

Például, ha egy 8 évig tervezőmérnökként dolgozó ember, egy év kitérő (értékesítési munka) után vissza szeretne térni a tervezői munkához, a tanácsadó - akinek még talán halvány dunsztja sincs, mit jelet a gépészeti tervezés - ki meri jelenteni azt szemrebbenés nélkül, hogy a pályázó egy év alatt kijött a gyakorlatból, és nem fogja tudni ellátni a munkáját.

Szóval felháborító, hogyan bánnak a fejvadászok a pályázókkal. Tehát a kérdésem még egyszer röviden az, hogy milyen jogon és mire alapozzák a fölényes viselkedésüket a fejvadászok?

Pontosan tudom, hogy mit érez, amikor nem a megfelelő viselkedést, hozzáállást tapasztalja, ha álláskeresése során tanácsadó céghez veti sorsa. Voltam én is a pult mindkét oldalán, megbízó HR-menedzser, állást kereső jelölt, és most tanácsadó vagyok, aki mindkét oldal tapasztalatát hasznosítja. Higgye el, van mit hasznosítani, és most sorolhatnám, hogy az Ön által leírtakban hol, milyen hibát látok, és alátámaszthatnám a saját tapasztalataimmal, de nem teszem, mert vállalom, hogy védem a mundér becsületét.

De ugyanezt a következetes hozzáállást - a tiszteletet és a tapintatot - tapasztalják azok az állásra jelentkező jelöltek, akik megfordulnak irodánkban. Én azt az elvet vallom, hogy nemcsak a megbízóinknak, de jelöltjeinknek, állást kereső ügyfeleinknek is meg kell adni azt a tiszteletet, amit mi magunk is elvárunk.

Álláskeresőként én kétféle módon védekeztem, amikor nem megfelelő viselkedést tapasztaltam:

1. Soha többet nem kerestem állást annak a tanácsadó irodának vagy tanácsadónak a segítségével, akinek a stílusa, viselkedésmódja, bánásmódja bántó vagy sértő volt, és ismeretségi körömben ennek hangot is adtam.

2. Létrehoztam egy tanácsadó céget, ahol szakmai felkészültségemet, pszichológiai tudásomat, tapasztalataimat saját stílusomban - a jelöltek érdekét is figyelembe véve - hasznosíthatom. Megjegyzem: a megbízóink jó referenciái és a jelöltek bizalomteljes együttműködése ellenére ezzel a stílussal nem tudtam olyan gyors üzleti sikert elérni, mint ha kizárólag az üzleti szempontokat privilegizáltam volna.