Nemcsak a gólya hozhatja a gyereket

Vágólapra másolva!
A ház mely hiányosságai okozhatnak ízületi problémákat? Mit tegyünk, ha már régóta kisbabát szeretnénk, de nem jelentkezik a várva várt gyermekáldás? Milyen égtájakra kell fokozattan odafigyelni, ha gyermeket szeretnénk? Lakatos Edit vaszati-tanácsadó válaszol.
Vágólapra másolva!

Kedves Edit,

most költöztem új lakásomba, egy 20 éve épített lakótelepi lakásba. Korábban nem ismertem az általad képviselt irányokat. A mostani lakás sajnos pont olyan, amit nem javasolsz - keleten wc, lomtár és fürdőszoba. Nyugati az összes ablak, ajtó, erkély - a panorámába szerettem bele - budai hegyek sok zöld. A bejárati ajtó északi.

Hogyan, mivel tudnék javítani a helyzeten? Átépítésre sajnos nincs lehetőség. Nagyon várom ajánlataidat, melyet előre is köszönök.

Kedves Tünde!

Az északi bejárati ajtó kedvező, viszont az, hogy az összes ablak nyugat felé néz - tehát elsősorban a lakás délnyugat, nyugati és északnyugati része nyitott, míg a kelet, északkelet zárt - már kedvezőtlen.

Fontos, hogy a keleti lomtárat minél tisztábban, rendesen, kevésbé lomosan tartsd. Ha keletre esik, festheted a falát napsárga színűre. A vécé és a fürdő is legyen nagyon tiszta és rendes, és - amennyiben a lakás keleti vagy északkeleti részére esnek - szintén kedvező minél több sárga színt becsempészni ide. Északkeleten inkább a halványsárga, keleten az erőteljesebb, naposabb sárga kedvező. Ez lehet akár dísztágy, vagy a fal színe, vagy a fürdőszobai kiegészítők (törölközők, fürdőszoba szőnyeg, stb.) színe is. Ha a vizesblokk már inkább délkeletre esik, a fürdő színvilága legyen inkább terrakottás.

A fürdőszobai tükröt lehetőleg a fürdő északi vagy keleti falára tedd. Ehhez hasonlóan, az előszobában is a keleti falra tedd a tükröt.

A kedvezőtlen helyre került vécét negatív hatását a Matsya yantrával korrigálhatod: A zárt kelet hiányosságait a Ramacandra yantra segít orvosolni: Az északkelet problémáin pedig a Vamana és/vagy a Sri yantra segít.
Ha nagyon nyitott a délnyugat, esetleg erkély is van ott, mindenképpen el kellene helyezni az erkélyajtó (vagy ablak) fölött egy Varaha yantrát.

A szobák berendezésekor pedig arra figyelj, hogy amennyire csak lehetésges, a délnyugati, nyugati területerire kerüljenek a nehezebb bútorok, az ablakokhoz pedig tehetsz nagyobb növésű virágokat.

Minden jót kívánok!
Lakatos Edit