A hálószoba és a karrier különös kapcsolata

Vágólapra másolva!
Mivel korrigálhatjuk a hiányzó házrészek negatív hatását? Milyen energiáktól van az, hogy valaki túl sokat alszik, de mindig fáradt, és lelkileg maga alatt van? És ez hogyan hat a pénzügyeinkre? Lakatos Edit vaszati-tanácsadó válaszol.
Vágólapra másolva!

Kedves Edit!

Nagy lelkesedéssel tanulmányozom cikkeidet és honlapotoknak is rendszeres olvasója vagyok. A nyár folyamán szeretném elvégezni a lakberendező tanfolyamotokat, de addig is szeretném tanácsodat kérni jelenlegi "bérelt" otthonunk ügyében.
Lakásunk zöldövezeti, napfényes, 55nm-es (alaprajzot sajnos nem áll módomban küldeni). Nappalink délkeleti fekvésű, a bejárat nyugati, a konyha az északnyugati oldalon van és a hálónk - sajnos - az északkeleti részen található. Ez utóbbinak keletre néző ablaka van, 2,5 méter széles és 4,5 méter hosszú, két ajtóval. Szekrényeink, ágy, komód és egy éjjeli szekrény található benne.

Jelenleg kelet felé néz a fejünk alvás közben, és fekhelyünk az északkeleti sarokban található, de mivel nem igen áll módunkban, a szűkös hely végett, máshová tenni ágyunkat, tanácsodat kérnénk valamilyen yantra vagy praktikus ötletet illetően, ami ezt a nem túl kedvező helyzetet segíthetné. Túl sokat és mélyen alszunk, állandósult fáradtsággal küszködünk és lelki életünk terén is nehézségeink támadtak. Pénzügyeinkből is igen nehezen lábalunk ki, bár mindig beindul valami, de időközben mintha valami blokkolná a sikereinket. A lakás többi helységében próbáltuk a berendezési tárgyakat a vasztu szerint elhelyezni többnyire sikeresen.
Köszönjük előre!

Kedves Levélíró!

Az északkeleti hálószoba tényleg okozhatja azt, hogy a lelki életünk egy kicsit "elalszik". Az mindenképpen szerencsés, hogy kelet felé van a fejetek - legalább valamit enyhít a helyzeten.

A hálószoba egyébként több okból sem kedvező északkeleten. Az északkeleten egyesülő, és onnan délnyugat felé tartó elektromagnetikus életenergiák - frissességük miatt - inkább a szellemi tevékenységnek kedveznek, és nem az alvásnak. Legtöbben ilyen esetben felületes és gyenge alvásról szoktak panaszkodni. A Ti esetetekben a lelki élet hanyatlása vezethetett a túl mély alváshoz.
Egy másik oka annak, miért is nem jó az északkeleti hálószoba, a bolygók egymással való kapcsolatára vezethető vissza. Északkeleten Jupiter uralkodik, akit szanszkritül Gurunak is szoktak nevezni. A védikus hit szerint Jupiter Brihaspati, azaz a félistenek tanítója, egy lelki tanító. A hálószobában uralkodó Vénusz szintén egy tanító - Sukracarya - ő azonban inkább az anyagi élvezetekre, a materializmusra tanít. Emiatt Jupiter és Vénusz elég nehezen férnek meg egy helyiségben, s e kombináció még inkább alátámasztja a lelki élet hanyatlását.

Én elhelyezném a hálószobában mindkét bolygó spirituális yantráját - hogy egymásra gyakorolt negatív hatásaikat semlegesítsék. Északkeletre tegyétek a Vamana (Jupiter) yantrát, a hálószoba ajtaja fölé belülről pedig a Parasurama (Vénusz) yantrát.

Az északkeleti hálószoba nem csak a lelki életre van altató hatással, de blokkolhatja a karriert is, ami ugye összefügg a pénzügyekkel. A nyugati bejáratnál szoktam - szinte iskolapéldaként - emlegetni, hogy a kezdetekkor hoz egy nagyon jó gazdasági föllendülést (ez igaz egy nyugati bejáratú boltra is), de ez a fejlődés egy idő után stagnálni, majd hanyatlani kezd. Ez történhet Veletek is. A bejáratokhoz - égtájtól függetlenül, de különösen akkor, ha nem a legjobb helyen van -, szoktam ajánlani a Narasimha védelmező yantrát és a Sri yantrát.

Amennyiben nincs ablakotok északon, az még egy okot ad arra, hogy a pénzügyeitek ne legyenek tökéletesek. A lakás északi területére tegyetek zöld dolgokat. (Egyébként mi esik északra? Ugye nem a vécé? Ez ugyanis tovább ronthatja a helyzetet.) A zárt észak "pénzblokkoló" hatását a Buddha (Merkúr) yantra enyhíti. Sokat segít még északon a tiszta víz jelenléte is, de csak akkor, ha az északi terület nem a hálószobába esik. A hálószobában megint csak bolygóközi bonyodalmakat okozna. :o) Ugyancsak abban az esetben, ha az észak nem a háló területén van, tehettek a zárt északi falra egy szép nagy tükröt is.

Minden jót kívánok!

Üdvözlettel:
Lakatos Edit