A kisfiam egy időzített bomba

Várjuk leveledet a gyermeknevelés, gyermekvárás témakörökben. Akkor is írj bátran nekünk, ha gyermekednek vannak lelki gondjai. Benda Viktória pszichológus segíti munkánkat. A hozzá érkezett levelekből és Judit válaszaiból gyűjtöttünk össze egy újabb csokorravalót.

A nagyfiam 7 éves, a kislányom 4 hónapos. Sokáig vártunk a második babára, egyrészt mert féltettem a fiam "lelkét és státuszt", másrészt 4 alkalommal vetéltem el. De most itt van a kicsi, és én igyekszem úgy alakítani a napjainkat, hogy a nagy ne szenvedjen hiányt semmiben.

A fiam mégis sokszor a fejemhez vágja, hogy mindenki csak a kistestvérével törődik, pedig csak ordítani tud. Nagyon érzékeny lelkű, hatalmas szívvel rendelkező csemete, aki nem tudja az igazságtalanságot elfogadni. Hatévesen suliba küldtük - lehet, hogy rossz döntés volt -, mert olvasott, írt, számolt. Szeret tanulni, megtalálta a helyét az osztályban, tanárai, társai szeretik. Sajnos mostanában csúnya szavakat használ az iskolában, nyegle, visszabeszél, sokszor kell szólni neki valamiért, és ha megemelem a hangom, megsértődik. Rendetlen, elhagyja a dolgait, nem írja fel a leckét stb. Ezektől eltekintve egy imádni való gyerek.

De közben ott van a csöpp kislányom, aki kezd érdeklődni. Elég erőszakos baba, nem tudom, ha majd mászni kezd, mi lesz a kisfiam birodalmával. Sajnos kicsi a lakásunk, lehetőségünk sincs a költözésre.

Szeretném úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen, a nagyfiam lelke se sérüljön, a kicsi is mindent megkapjon, de úgy érzem, nem megy. A párom sokszor heteket nincs itthon, a munkája miatt. Minden teher az én vállamon van, és úgy érzem, kicsúszik a talaj a lábam alól. Játszanék a fiammal, de felsír a kislány. Elaltatom, addigra durcás a nagy, hogy már megint a kicsi miatt... Mit csináljak? Hogy csináljam?

Szerintem most ne azon vívódj, hogy mi történt eddig, hogy túl korán ment-e iskolába a gyerek, hogy bántja-e a nagy lelkét a testvér születése. Ha beilleszkedett az iskolába, jó tanuló és vannak barátai, akkor nem hiszem, hogy várnotok kellett volna még egy évet. Lehet, hogy az oviban már nagyon rosszul érezte volna magát. A testvér születését pedig minden gyereknek "kutya kötelessége" elfogadni. Ez az élet rendje. Egy testvér születése nem jelenthet veszélyt a másik gyerek lelki békéje szempontjából, normális esetben. Innen a távolból nem tudom felbecsülni, hogy az átlagosnál nagyobb-e benne a feszültség. Sajnos, azt nem írtad meg, hogy ezek az általad leírt nehézségek csak a pici születése óta jelentek meg, vagy már előtte is ilyen "trehány" volt a fiú.

Engedd meg, hogy megosszam néhány gondolatomat.

Gondolom, a négy vetélés nem múlt el feletted nyomtalanul, lehet, hogy már ez is megterhelte a családot, és előre befolyásolta a kisfiú viszonyát a még meg sem született testvérrel. Ráadásul apa távollétei miatt igazából ő volt az állandó férfi a háznál, és az állandó fontos ember. Talán túl nagy hangsúlyt fektettél a naggyal való foglalkozásra, így egyszerűen nem alakult ki az igénye az önállóságra, sem a mindennapi életben, sem érzelmileg. Most annyit tehetsz, hogy megpróbálod túlélni ezt a néhány hónapot, amikor a kislány még ennyire kiszámíthatatlanul igényli a jelenlétedet. Tudatosítsd magadban és a nagyfiadban is, hogy valóban csak néhány hónapról van szó. Fél év múlva már sokkal jobb lesz a helyzet: a kicsi ügyesebben elfoglalja magát, már játszani is lehet vele.

Próbáljátok együtt kitalálni a kisfiúval, hogy hogy lehetne számára egy biztonságos kuckót kialakítani. Ez lehet akár egy emeletes ágy (vagy galériaágy) tetején is, de akár el is keríthettek egy szobasarkot a nagynak, hogy az legyen a saját birodalma.

Azt gondolom, hogy a jelenlegi állapoton az segítene, ha megértenéd: a gyerek életében a konfliktusok, a nehézségek is fontos szerepet játszanak. Így tanul meg problémákat megoldani, megerősödik, tapasztalatokat szerez. Nem teszünk jót, ha minden nehézségtől megóvjuk a gyerekünket. Nem kellene minden erőddel azon lenni, hogy a fiad szemével nézve igazságosan történjenek a dolgok. Igenis, néha sértődjön meg. Oldja meg a problémát maga. Ott vagy te is, akinek szintén vannak igényeid. És ott a pici baba is, aki most kapja meg az alapokat a további életéhez.

Javaslom, olvasd el Jan Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát című könyvét.

Köszönöm a válaszodat. Elgondolkodtató volt, lehet, hogy egy kicsit jobban "féltem" a nagy lelkét, mint amennyire kéne. Megpróbálok változtatni. Néha csinálunk csak a naggyal programot, de cserébe el kell viselnie, hogy a kicsi miatt egy kicsit ő háttérbe szorul a hétköznapokon. Remélem, működni fog. A trehánysága nem új keletű dolog. Olyan igazi szórakozott professzor, egy Pató Pál úr. Mindent addig húz, ameddig lehet. Nincs igazán küzdés és felelősségtudat benne. Kinövi ez vajon valamikor? Vagy mit tehetek, hogy segítsek kialakítani benne a felelősségtudatot?

A saját birodalom jó ötlet volt. Idáig galériaágyon aludt. Most fönt vannak a játékok, lent pedig a matrac. Nagyon tetszik neki az erődítmény, főleg azért, mert jó ideig a kislány számára megközelíthetetlen lesz.

A trehányságot nem hiszem, hogy ki fogja nőni, azt hiszem, hogy rábeszéléssel vagy szidással sem megy sokra az ember egy ilyen gyereknél. Valahogy meg kellene tapasztalnia az életben, hogy bizonyos helyzetekben ezzel a módszerrel hátrányba kerül. Azt hiszem, még ez ügyben "védett korban" van, vagyis nincs túl nagy súlya a tetteinek. Talán majd később megtapasztalja a saját bőrén. Addig főleg annyit tehetsz, hogy példát mutatsz neki, és nem vagy engedékeny, ha a trehánysága miatt kerül bajba (például, ha otthonhagyja a tornacuccát, ne vidd utána a suliba).