Több mint szeretői státus

Vágólapra másolva!
Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.
Vágólapra másolva!

Alapvetően mintha az volna a problémája, hogy merjen-e élni. Merjen-e hinni a férfiban, hogy ilyen kettős élet mellett is kitart majd maga mellett? Merjen-e szakítani az elveivel, amely szerint nős emberel nem akar kapcsolatot.

Igen, az élet sokkal egyszerűbb, ha az ember megházasodik, majd leéli életét boldogan azzal, aki a férje. De, mint saját esete is bizonyítja, férjével sem működött az ideális életterv, pedig elvileg volt rá esélye. Így vagyunk ezzel mindnyájan.
A férfi, akit szeret, sok mindenben eltér attól a férfitípustól, aki kalandokkal színesíti kiüresedett életét. Ez a férfi, úgy tűnik, képes két családhoz kötődni, és szintén szokatlan, hogy a felesége is be van avatva. Szereti magát, felelősséget érez maga iránt, és gyermeket akar magától. Ez több, mint szeretői státus, ez valójában sokkal inkább emlékeztet a többnejűségre.

Persze maga sokat kockáztat, ha folytatja ezt a kapcsolatot, mert nem tudni, mi lesz majd sokkal később. Valaki a végén egyedül marad, vagy maga, vagy a feleség. A kérdés, ha más irányba fordítaná életét, esetleg nem ugyanide jutna-e.
Az is kérdés, hogy most maga tényleg a szabad választás helyzetében van-e, vagy inkább úgy néz ki a dolog, hogy minden az egyik irányba húzza, és csak a félelem, ami a másik oldal mellett út szól. Ez nem tűnik a józan mérlegelés helyzetének.
Vágyik egy új gyermekre. Megkaphatja. Vágyik erre a kapcsolatra. Részlegesen ugyan, de megkaphatja. Vágyik egy biztonságos jövőre? Van ilyen?

De vegyük a másik utat. Elűzi a férfit, legyűri magában a szerelmet, és elindul párt keresni. Sajnos egy "beszűkült" piac áll a rendelkezésére kora és gyermeke miatt. Többnyire nős vagy elvált férfiak találhatók ezen a piacon, akik csak szeretőt akarnak, vagy hozzák magukkal gyermekeiket és problémáikat. Mindez persze lehet jó, sok ember találta meg a boldogságát egy új házasságban, amelyet azért megterhelt a múlt. De sajnos garancia semmire nincs.

Merni élni a maga esetében azt jelenti, hogy merni kockáztatni. Bármelyik utat választja, kockáztat. De ha a konvencionális úthoz ragaszkodik, sok mindent elveszít egy álom reményében. Az Álom, hogy majd jön egy férfi, aki nem lesz nős, szeretni fogja magát és kislányát, és feleségül szeretné venni.
Kérdésére nincs tudományos válasz, csak életfilozófiák közt választhat. Vagy fejest ugrik, kockáztat, nem latolgat, hallgat a szívére, vagy fontosabbak az elvek, akár beválnak, akár nem. Mindkét életfelfogás jogos, egyik sem jobb a másiknál. Azt kell meggondolnia, melyik áll jól magának, és aztán amellett dönteni.

Üdvözlettel Szendi Gábor