Megőrülök a féltékenységtől!

Vágólapra másolva!
Tanácsadónk Szendi Gábor klinikai szakpszichológus. Ha szeretnéd megosztani valakivel gondjaid, tanácsot szeretnél kérni, fordulj hozzá e-mailben.
Vágólapra másolva!

Kedves Levélíró!

A féltékenység elvileg egy adaptív viselkedés, melynek célja a társ megőrzése, megtartása. Amikor ilyen szélsőséges mértékben jelentkezik, akkor arra kell gondolnunk, hogy az ön története volt szélsőségesen gazdag veszteségekben, és ezen veszteségek érzékenyítették fel ennyire a veszteségtől való félelemre. Már önmagában figyelemre méltó, hogy hatéves kislányát születéstől egyedül neveli, ez is arra utal, hogy van oka megbecsülni, sőt túlságosan is túlbecsülni mostani barátja értékét. Minél értékesebbnek és pótolhatatlanabbnak látja őt, annál jobban retteg az elvesztésétől. Ráadásul, mivel ön sem ért egyet ezekkel az érzésekkel, már attól is retteg, hogy majd bármilyen helyzetben önre reá tör, ezzel is veszélyeztetve a kapcsolatát. Mert nyilván úgy véli, és valószínűleg helyesen, hogy barátjának a türelme egy nap el fog fogyni, és beigazolódik az, amit önbeteljesítő módon ön idéz elő.

Feltételezhető, hogy a Másik fontos személy elvesztésére gyermekkori tapasztalatai érzékenyítették fel ennyire, amivel csak összecsengett a kislány édesapjának elvesztése, amit nem részletez, de nyilván megtörtént.
Ha a szorongás intenzív szakaszában történik valami rossz megoldás (pl. könyörög hűségnyilatkozatért, ígéretekért), akkor a szorongáscsökkentéshez egyre inkább hozzátanulódik ez a "technika", ennek viszont így soha nincs vége.
Ezért azt a módszert kell választania, hogy nem nyúl a hamis megnyugvás keresésért, hanem megpróbálja önmaga legyőzni és végigélni a szorongást. Szorongás alatt nyilván gondolatai támadnak, amelyeket meg kell próbálni kikezdeni.

Ezt hosszú lenne levélben minden helyzetre kiterjedően taglalni, de vegyünk egy példát. A barátja megpillant egy nőt a tévében. Ekkor önben felmerül a gondolat, hogy biztosan az tetszik jobban neki és hamarosan azért a nőért el fogja hagyni önt. Ekkor érveket kell gyűjtenie amellett, hogy a nő tetszhet ugyan jobban, de az emberek és barátja sem futkos minden nő után, aki tetszik neki, hiszen a tetszés és az együtt élés nagyon különböző dolgokat jelent. Érveket gyűjthet amellett, hogy az emberek nem a világ legszebb nőjével akarnak együtt élni, hanem azzal, akit megismertek, megszerettek, és aki elérhető számukra. Továbbá azt az érzést is meg kell ismernie és szoknia, hogy elvileg nem lehetetlen, hogy egyszer talán barátja tényleg elhagyja önt, de ez távoli és elméleti lehetőség. Ez olyasmi, mint hogy tudjuk, hogy egyszer meghalunk. A szorongáskioltás egyetlen módja a szorongás végigélése és annak megtapasztalása, hogy nem történik meg semmi, amitől fél. Fontos elem a szorongás kioltásában, hogy egy idő után ön hívja fel a figyelmet csinos nőkre, beszélgetést kezdeményez arról, mi tetszik barátjának az adott nőn.

Tudom, hogy ez így egyedül nehéz, és ha úgy gondolja ön is, talán szerencsésebb lenne egy pszichoterápiás segítséget keresnie.

Üdvözlettel: Szendi Gábor