Felfedező körút szeretőknek

Vágólapra másolva!
Okozhat-e párkapcsolati problémákat a csoportszex? Hogyan lehet a csikló érzékenységét fejleszteni? Mit kell tenni, hogy minél tovább kitartson egy férfi az aktus során? Hogyan lehet készülni az első szexuális együttlétre? Milyen segédeszközöket használhatunk a szexben, és egyáltalán, hogyan működnek ezek? Dr. Tóth Emese orgazmus-tanácsadó válaszol.
Vágólapra másolva!

Most vagyok 30 éves férfi. Eddig nem volt semmi gond a szexszel és a potenciámmal. Most azonban hogy kb. féléves szünetet hagytam, gyerekszületés miatt, egyszerűen nem ismerek magamra.
Eddig egy alkalommal négyszer-ötször is eljutottam a csúcsra, most már 2-3 is nagy teljesítmény, és az első szinte mindig túl gyors. Van-e valami megoldás a teljesítmény növelésére, szedjek valami gyógyszert, vagy az étrendemen kell változtatom? Kérem, segítsen, hogy ismét a régi legyek!

A felsorolt tippek nem ide valóak, mert csupán a megelőzésben lehetnek érdekesek. Gyógyszer nem tudja befolyásolni ezt a problémát, de szerencsére nem is szükséges a megoldásához. A férfiasságnak ugyanolyan edzettségre van szüksége, mint például az izomzatnak vagy bármelyik élettani működésnek. Ez esetben ez maga a szex a partnerrel. A kihagyások, egyéni érzékenységtől függően különböző idők eltelte után, mindig okozhatnak kellemetlen meglepetést. Egyfajta leépülésről van szó, mert a kézi önkielégítés ezt a szükséges terhelést nem adja meg. Emiatt érdemes lenne minden férfinak művagina-edzőeszközzel gyakorlatozni a partnerhiányos időszakokban. A nőknél hasonló helyzetet látunk, amikor főleg a szülés után eltűnik az élvezet, sőt a vágyak is. Holott a szervezet nagyon is érzékeny lenne a szexre is. Egy jó kapcsolatban, ahol a férfi potens maradt, visszahozható a nőiség, azaz a női nemi működés aktivitása is. Ha mindketten várakoztok a közös alkalomra, akkor nehéz összehozni, hogy ismét a régi fénnyel ragyogjon a boldogság. Ilyenkor ritkán sikerül házilagosan megoldani. Nyilván ezt már te is megpróbáltad. Személyi tréningen tudunk segíteni neked.

*

Szeretném a segítségét kérni. Mivel nem mindig tudok a partneremmel szeretkezni, szeretnék műpuncit vásárolni magamnak. Ezt akkor is tudnám használni, ha nem vagyunk együtt. Ő egyetért velem, de eddig még nem használtam ilyet. Igaz, neki van péniszvibrátora, és szívesen használjuk azt szeretkezés közben. Nekem átlagos vastagságú és hosszú péniszem van. Naponta három alkalommal szoktam maszturbálni (rendszeresen van orgazmusom).
A művaginával való egyedüli gyakorlás növelheti-e a teljesítőképességet a barátnőmmel való szexuális együttlét során?
Ha művaginát veszek, vibrátorosat vegyek? És síkosítót kell használnom hozzá?

A művaginához kell zselé, magadat és az eszközt is többször be lehet kenni egy alkalommal. Nem szabad, hogy kidörzsöljön. Egyszerre ezért nem kell sokat felkenni, mert ha elmerül a lében, az sem kellemes. Növelni és megtartani is lehet a potenciált ezzel a trenírozással, ezért alkalmas arra, hogy a férfiak a páros szex-szünetek ellenére is fenntartsák jó teljesítményüket és az élvezet magas fokát. Nagyméretű eszközt kell venni, hogy ne kelljen kézzel tartani! A jó művaginákhoz vibrátor is szokott lenni, esetleg hangokat is ad, ami külön is inspiráló lehet. Az eszközöket páros szexnél is lehet használni, lehet játszadozni velük.

Megfelelő, élethű tapintatú művaginát tudunk mutatni vagy adni is neked. Hasonló minőségű eszköz a legjobb nőknek is. Náluk is tovább emelhető a szex iránti érdeklődés és a vágyak. A nők eszközös egyedüli gyakorlatozása segít átélni az orgazmust, mert sokkal egyszerűbb dolguk van, és jobban összeáll bennük a kép az ingerlésről és az ezzel kapcsolatos saját élvezetről. A vibrátor nélküli eszközös élvezet segíti a férfival való nagyobb élvezet megtanulását.

A nagyobb és több orgazmust okozó izgatás egyéni dolog, ezért egyénileg szoktunk tippeket adni, ha van ilyen ötletünk valaki számára. Sablonokban nem érdemes gondolkodni, ráadásuk a közismerteket bárki elolvashatja a neten vagy az összes megjelent könyvekben. A boltokban 5-6-féle könyv mindig megtalálható. Érdemes sokat böngészni, de nem ezt kell megtanulni. Az olvasottak új inspirációt adhatnak, új lendületet és izgalmas kérdéseket, amiket a gyakorlatban válaszolhatunk meg, kamatoztathatunk és élvezhetünk. Soha el ne meséljük új partnerünknek, hogy milyen képzettek vagyunk a szexben így vagy úgy. Ezt mindig bizonyítani kell tudni, ami nem biztos, hogy aktuálisan sikerül. Ehelyett meg kell lepni valamivel. Ha nem jön össze, akkor sincs csalódás, hiszen nem várja. Viszont magunkat is meg kell lepni, azaz nem a korábbi élményeket kell másolni vagy vágyni rájuk. Mindig ideje van az újabb felfedezéseknek. Újat kell adni, erre érdemes törekedni. Ami bevált, az elavult, hamarosan nem fog örömöt okozni.