Álmaim, gyógyítsatok meg engem!

Vágólapra másolva!
Valóban segítenek betegség esetén az álmok? Tar Ildikó álomfejtő szerint nem a külvilágban érdemes keresni betegségünkre a gyógyírt, sokkal inkább befelé kellene hallgatóznunk egy kicsit, a lelkünk tájai felé. Az álmokból sok mindent megtudhatunk a betegségünk okáról, és a belőle kivezető útról.
Vágólapra másolva!

Miben segíthetnek betegség esetén az álmok, hogy ne összetörtnek, szétesettnek, hanem újra egésznek, egészségesnek érezhessük magunkat?

Megmutatják a kiutat a bajból. Néha egészen pontos gyógyszerezési ötleteket kapunk, esetleg az álomban megjelenő orvos alakja jelzi, hogy miféle specialistát kellene felkeresnünk gyógyulásunk érdekében. Olykor életmódváltást javasolnak.

Az álmunkban megjelenő orvosok, esetleg archaikus öltözetű, régi világot idéző gyógyítók valójában az álmodó lelkében élő belső bölcs erők. Nők, férfiak, varázslatos képességű gyermekek egyaránt lehetnek. Segítségükkel tudatosíthatjuk a megbetegedésünk folyamatát. A diagnózis szó azt jelenti, hogy "a tapasztalati tudáson át", tehát e tudás segítségével juthatunk előbbre. Annak a tudatba emelésével, hogy mit üzen nekünk ez a betegségünk, mi a szerepe az életünkben, mit fejez ki jelképesen. Továbbá, hogy melyik viselkedésforma betegít meg, mit kell tudatilag és gyakorlatilag megváltoztatnom, hogy az egyensúlyom újra beálljon.

Bár van belső, spontán gyógyító energia is, és ez dolgozik is az elveszett egyensúlyunk visszaállításáért, vigyázzunk, az álmok nem képesek helyettünk megtenni semmit! Tehát nekünk is aktívan munkálkodnunk kell kintről, rásegítve így a belső gyógyító folyamatokra. Testi szintre jutott bajokhoz már kevés a filozofálgatás, a jelképes üzeneten való töprengés, a csak lélekszinten való gyógyítás. Ekkor már testi medicina is szükségeltetik.

Ha már nyomjuk az ágyat egy ideje, az meg minket, és mégsem jön semmi ötlet, tanács az álmokból, akkor kérhetünk este elalvás előtt gyógyító álmot. Ennek a módszere a következő: Azt mondjuk, mintegy befele postázva a mélyvilágunkba, hogy itt vagyok én, ekkor és ekkor, ezzel és ezzel a betegséggel, kérem az álmok segítségét a bajom mihamarabbi megértéséhez, gyógyulásához. Egyben fogadjuk meg, hogy az álmok utasításait felfogjuk, és komolyan vesszük. Ezután már nincs más dolgunk, minthogy szép türelmesen várjunk. Vagy azon az éjszakán, vagy a rákövetkezők valamelyikén, esetleg hosszabb idő múlva, de biztos megérkezik a válasz. Legyünk az álmainkkal türelmesek! Ebben segít, ha tudjuk, hogy abban a világban, ahová le-/bepostázzuk a kérésünket, teljességgel más időtörvények uralkodnak, ha van egyáltalán ott bármiféle jelentősége az időnek.

Volt idő, amikor az álom gyógyító voltában nem kételkedtek. Egész kultusz épült köréjük. Az ókori görögök mítoszai beszélnek egy Asklepios nevű kitűnő orvosról, aki álmok segítségével gyógyított. Egyes források szerint isten, Apollo fia, más források szerint félisten, de tudunk olyan munkákról, amelyek csak jó orvosként, emberként ismerik. Az első adatok Kr. e. 600 körüliek róla. Betegeit inkubálta egy barlang mélyén, és várta, hogy mit álmodnak. Ha egy beteg egy reggel azzal állt az orvos elé, hogy álmában megjelent egy kígyó (Asklepios szent állata), és lábszárfekélyét kinyalogatta, akkor a gyógyító tudta, hogy az istenvilág megadta a lehetőséget a gyógyulásra.

Ebből két dolog fénylik fel nyilvánvalóan. Az egyik, hogy a mai - a páciens életébe és szervezetébe - aktívan beleavatkozó orvoslás helyett egy sokkal inkább passzív, a beteg belső folyamatait megfigyelő és tiszteletben tartó orvoslási mód volt az uralkodó módszer.

A másik, hogy az ókori bölcsek tudták, hogy a betegség a páciens belügye, valamiért szüksége van rá, valamit tanulnia kell belőle, és ha ez a folyamat lezajlik, akkor mintegy belülről, spontánul beindul a gyógyulás, és erre a folyamatra ők, az orvosok rá tudnak segíteni. Ha viszont a belső erők nincsenek meg, nincs éltető fény-csírának (ezt jelképezte a kígyó is, mint energia, olykor ragyogó sugárzásként ábrázolták) nyoma sem odabent, akkor a beteg mélyvilága, az istenei nem adtak engedélyt a gyógyulásra, és az orvosok - ez esetben - csak a tüneteket voltak képesek enyhíteni. Mérhetetlen alázattal mérték fel a maguk teljesítőképességének a határait.

Betegség esetén kérjünk bátran segítséget belső gyógyítóinktól, mert vannak.

Tar Ildikó