Fekete árnya itt kísért

Vágólapra másolva!
Álomfejtőnk több mint tíz éve foglalkozik az álmokban megjelenő szimbólumok megfejtésével. Tar Ildikó nemcsak ír az álmokról oldalainkon, de konkrét álomelemzéseket is bemutat.
Vágólapra másolva!

Instrukcióm hatására az álomgazda szembe mert fordulni az álmaiban fenyegető árnyalakkal, és megkérdezte tőle:
- Ki vagy te, és mit akarsz?
Legnagyobb döbbenetére a hatalmas fekete árny pillanatok alatt összezsugorodott, mit egy olyan lufi, amibe beledöftek egy tűt, meghökkent és normális emberi hangon, szinte kérlelve csak ennyit mondott
- Szeretném, ha továbbtanulnánk, szeretnék egyetemre menni.

Az elkövetkezendő évben az álomgazda felkészült a felvételire (kicsi volt az önbizalma, erősíteni kellett, végül magas pontszámmal felvették az ELTÉ-re), majd kereset után nézett, hogy fizetős másoddiplomás képzését finanszírozni tudja. Szexuális élete is rendeződött. A leálló szexuális élet mögött korábban ugyanis az húzódott meg, hogy titkon a férjét hibáztatta, mivel a férfi beszélte rá a gyerekre, mondván, hogy össze lehet egyeztetni az anyaságot és a hivatást. Ez mint kiderült igaz is lett, de előbb az álmodónak fel kellett ehhez nőnie, mert számára eleinte egyáltalán nem nézett ez így ki a sok mosásra váró pelenka és gyermekpempőke főzőcskézés közben - a maga éretlenségéről már nem is beszélve.

A vagy-vagy kizáró konfliktusa helyett sikerült az is-is békés egymás mellett élését belevinnie az életébe, amely a mindennapokban gyakorlatilag ugyan nehezebbé vált, egészében nézve mégis egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet eredményezett: a hivatásának, családjának is élő, kreatív, erős nővé vált, aki párjával boldogságban, tisztességgel felneveli most már három gyermeküket.

Tar Ildikó