Két keresztnévvel két feladat jár

Vágólapra másolva!
Manapság már egyáltalán nem ritka, ha valakinek két utóneve van. Van, aki csak hivatalos helyeken, van, aki a mindennapi életben, és van, aki csak is kizárólag az egyiket használja. Ha valakinek két keresztnevet adtak a szülei, és az a két név teljesen más szimbolikus értelemmel bír, akkor az illető személy életében elérkezik egy bizonyos ponthoz, amikor jelentős választás elé kerül.  
Vágólapra másolva!

Az Éva nevű hölgyek számára nagyon fontos, hogy nőnek érezze magát, éppen ezért nagyon fontos a külvilág, a párkapcsolat, mi több, igyekszik megfelelni azok elvárásainak. Valószínűleg nem az az embertípus, aki sokat gondolkodna, mielőtt cselekszik. Előfordulhat, hogy megjelenik az életében a küzdelem, amikor magáért, máskor másokért kell harcolnia. Szereti, ha szükség van rá.

Érzelmekre törekszik, érzelmeket akar kelteni. Talán ezt leginkább a gondoskodásban tudja megélni. Fontosak éppen ezért azok az érzelmi kötelékek, amelyek mind a gyermekkora, mind felnőttkora családjához kötik. Azonban nemcsak olyan társra van szüksége, akitől támaszt kap, hanem fontos a társkapcsolatban a szexualitás is, amelynek hiánya miatt óriási érzelmi és testi energiákat veszíthet el. Problémás lehet számára az érzelmi elengedés, illetve érzelmileg túlságosan kötődhet bizonyos emberekhez.

Élete legfontosabb eseményei a család és a gyerekek valamint vágyai megélése körül zajlanak. Az Éva nevű hölgyek édesanyja meghatározó egyéniség lehetett életében akár pozitív akár negatív értelemben. Az Éva név a gondoskodásra predesztinál, de mindenképpen úgy, hogy ebben a szerepben másokért kell küzdenie.

Olyan hivatásokban tud kiteljesedni, mint az óvónő, tanárnő, pszichológus, vagy régész, esetleg valamilyen egészségügyi területen, mint ápolónő jelenhet meg, de jelölhet gyermekorvost is ez a név. Továbbá az Éva név viselőinek köze lehet a kereskedelemhez, vendéglátáshoz is.